-
Szoboszlai falfestmény Fehérváron
Július 5-én vasárnap Székesfehérváron indul a Telekomosok Fesztiválja programsorozat, amelynek keretében Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott, és a Liverpool futbbalsztárja leleplezi a tiszteletére készült közel 200 négyzetméteres falfestményt Fehérváron.
2026.07.01. -
Gyere és alkoss szabadon!
Gyermekműhely címmel idén nyáron is megszervezi kétturnusos napközis táborát a Fehérvári Kézművesek Egyesülete. A másodikra még bőven vannak szabad férőhelyek. Várják a jó hangulatban, szabadon alkotni vágyó, 10-16 év közötti fiatalokat, akik különféle mesterségekbe kóstolhatnak bele.
2026.07.01. -
MI képzés a Kyndryllel
100 ezer dolláros támogatást kapott a Fehérváron is szolgáltató központot fenntartó Kyndryl alapítványától a United Way Magyarország. Az összegből hátrányos helyzetű, látássérült fiatalok képzését, felkészítését is segítheti a szervezet.
2026.06.30. -
Digitalizáció az iskolákban
Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.
2026.06.30.
Látványos és ízgazdag hétvégét hoz az I. Streetfood Feszt Fehérváron
Az I. Streetfood Feszt nagyjából az egész Fő utcát magába fogja ölelni: az Országalmától egészen a Zichy ligetig két oldalt lesznek kint a food truckok, illetve a street foodosok.
Eközben mindenféle zenés és szórakoztató kísérőprogramok is lesznek: többek között street art és slam poetry előadásokat is láthatunk. "Egy klasszikus street food fesztivált szerettünk volna Fehérváron megvalósítani, amelynél fő szempont volt az ételek és a programok változatossága. A hamburgertől, a pizzától és az általánosabb street foodoktól kezdve kicsit az olaszos vonalba is bele lehet majd kóstolni, de lesznek kávékülönlegességek és kézműves borok is..." – foglalták össze a rendezvény szervezői, Mits Gergely és Vörös Tamás azt, hogy mire számíthatunk.
A legnagyobb látványosság a BBQ-s kitelepülés lesz: a szervezők egy amerikai BBQ-autóval lepik meg a vendégeket.
Minden lesz, ami csak a klasszikus BBQ-hoz köthető, de találunk majd többek között TEXAS MEAT WAGON-t, BISTROWAGEN-t és Belga Sörmester-t is. Június 22-24-ig egy igazán látványos és ízgazdag Streetfood Fesztre számíthatunk tehát Székesfehérváron.
A rendezvény kapcsán Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere arról beszélt, hogy a gasztroforradalom részeként a streetfood területén is bejöttek nyugatról az izgalmas, érdekes irányzatok Magyarországra, és a gasztronómia iránt rajongó közönség is élvezi ezeket a változásokat, amelyek rendezvényekben is megmutatkoznak az elmúlt években. Elmondta, hogy sokat beszélgettek arról a szervezőkkel, hogy jó lenne Székesfehérváron is szervezni egy jó színvonalú streefood fesztivált. Székesfehérvár alpolgármestere köszönetet mondott a szervezőknek, hogy nem csak a streetfood kap helyet a fesztiválon, hanem színvonalas programokat is szerveznek, így a résztvevők megtapasztalhatják azt az örömet, amit a jó zene, a jó bor és a színvonalas gasztronómia hármassága jelent. 
Az I. Streetfood Feszten fellép majd többek között a Streetgenerations, a Redbreast Wilson & The Juke Joint Revival, a Mojo Workings, a Winners Elements, Pély Barna, a Winnetou Jr. Country Band és a Horgos testvérek is.