-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Kutyafuttatót avattak szombaton a Palotavárosban és a Vízivárosban
Szombaton az az iparcikk piac mögötti területen és a Budai úton, az Interspar mögött adtak át új kutyafutattót. Fehérvár tömbházas övezeteiben eddig nem volt olyan méretű és minőségű kutyafuttató kialakítva, amely lehetőséget adott volna a lakásokban tartott kutyák biztonságos futtatására, legalábbis az ebtulajdonosok lakóhelyéhez közeli területeken.
2014.03.22. 16:53 |
Szombaton az az iparcikk piac mögötti területen és a Budai úton, az Interspar mögött adtak át új kutyafutattót. Fehérvár tömbházas övezeteiben eddig nem volt olyan méretű és minőségű kutyafuttató kialakítva, amely lehetőséget adott volna a lakásokban tartott kutyák biztonságos futtatására, legalábbis az ebtulajdonosok lakóhelyéhez közeli területeken.
Lakótelepi városrészekben, ám a hazáktól kissé távolabb alakították ki a futtatókat, hogy kulturált körülmények között mozoghassanak a kutyák. Székesfehérvár tömbházas övezeteiben eddig nem volt olyan méretű és minőségű kutyafuttató kialakítva, amely lehetőséget adott volna a lakásokban tartott kutyák biztonságos futtatására, legalábbis az ebtulajdonosok lakóhelyéhez közeli területeken. Ezt az igényt felmérve kezdődött meg összesen hat helyszínen kutyafuttatók kialakítása.
Az iparcikk piac mögötti területen kialakított kutyafuttató avatásán a Kutyaszervíz Sportegyesület kiképzői és kutyái tartottak bemutatót. Fegyelmező, őrző-védő és ügyességi feladatokból összeállított programjukra sokan voltak kíváncsaik. Ebben a városrészben Viza Attila önkormányzati képviselő közreműködésével két helyszínen várják ezentúl a kutyákat és gazdáikat. "Mindkettő a Palotavárosi tavak mellett került kialakításra. Az egyik kutyafuttató az iparcikk piac mögötti területen, a garázssor mellett, a másik pedig a tó túloldalán, az István Király Általános Iskola és a mellette található lakópark között várja a kutyatartókat. Bíztatok mindenkit, hogy hordja ide a kutyáját sétálni, futni. Biztos vagyok abban, hogy jó közösségek alakulnak majd ki ezeken a helyeken.” – mondta el a 8. számú választókörzet önkormányzati képviselője. Palotaváros másik felének önkormányzati képviselője, Farkas László is részt vett az átadáson. Köszönetet mondott képviselőtársának a kutyafuttatókért és megerősítette: régi, több mint 20 éves lakossági igény volt már a futtató kialakítása. Éppen ezért örül, hogy sikerült megfelelő területet találni és megvalósult a kezdeményezés.
A szombaton átadott két létesítményt Vargha Tamás avatta, aki – mint mondta – saját egykori ír szetterével közösen tanulta meg a kutyatartás csínját-bínját, többek között a sétáltatás nehézségeit is. Éppen ezért az országgyűlési képviselő nagy lépésnek nevezte a kutyafuttatók kialakítását, ahol kutyák és gazdáik is jól érezhetik magukat. „Nagyszerű, hogy Székesfehérváron összesen hat helyszínen, biztonságos körülmények között sétáltathatják, futtathatják a kutyákat. Így békességben egymás mellett élhetnek a kutyatartók, négylábú kedvenceik és a nem kutyások.” – emelte ki Vargha Tamás országgyűlési képviselő.
Ugyancsak szombaton adták át a Budai úton, az Interspar mögötti területen kialakított kutyafuttatót. Itt a Korona Agility SE tartott kutyás bemutatót, a kiképzők és a kutyák akadálypályás, dog dance, frizbis és flyball bemutatót tartottak az érdeklődőknek. Lakossági kezdeményezésre, Szabó Gergelyné megkeresése után kezdett alkalmas területet keresni dr. Kovács Zsolt önkormányzati képviselő. A Deák Ferenc utcában élő hölgy kétszáz lakótársának aláírását is összegyűjtötte, valamint részt vett a további munkálatokban is. „Nagyon jó dolog, amikor valaki nemcsak az ötletet veti fel, hanem aktívan közreműködik a megvalósításban is. Szabó Gergelyné így tett, amikor aláírásokat gyűjtött, ezzel is jelezve, hogy a kutyafuttató nem egyedüli igény, hanem a közösség nagy részét érintő probléma. Örülünk neki és támogatjuk az ilyen lakossági kezdeményezéseket.” – ismertette a kutyafuttató kialakításának előzményeit dr. Kovács Zsolt önkormányzati képviselő.
A Budai út mögötti futtató kialakítását nemcsak a 4. számú választókörzetben élők, hanem a szomszédos Vízivárosi lakótelep kutyatartói is örömmel fogadták. Mint Dr. Horváth Miklósné kiemelte: sajnos kevés a szabad zöldfelület, ahol a kutyákat szabadon lehet engedni. Ezért is jó lesz ez a 2800 négyzetméteres terület. Az önkormányzati képviselő szerint itt nemcsak a kutyák érzik majd jól magukat, hanem gazdáik számára is a közösségi élet színtere lehet.



