-
Karácsonyi misszió Kárpátalján
A "Kárpátaljai Misszió - A Magyarság Angyalai" akcióhoz a Csillagösvény Utazási Iroda egymillió forintos felajánlása az adományozóknak köszönhetően több mint megháromszorozódott és 3.162.000 forintot rászorultsági alapon osztottak el a 3-11 éves gyermeket nevelő kárpátaljai családok között, figyelembe véve az árva, vagy beteg gyermekeket is.
2025.12.18. -
A gyógyítás közös ügy
A héten véget ér a Fehérvár Televízió és a Szent György Kórház közös kampánya, mely az intézmény alapítványára, valamint a gyógyító közösségre irányítja a figyelmet. Az adventi műsorfolyam negyedik, befejező részében a szervezet támogatói mesélnek arról, miért álltak a kezdeményezés mellé, bízva abban, hogy az adakozásban másoknak is példát mutatnak.
2025.12.18. -
Élő kalendárium várta a látogatókat
Advent negyedik vasárnapján ismét programok várták az érdeklődőket a belvárosba. Az utolsó adventi hétvége is közös hangolódással telt.
2025.12.22. -
Közösen hangolódtak az ünnepekre
Az SZKKK és a Kisfaludi Hagyományőrző Kulturális Egyesület advent utolsó vasárnapján idén is közös hangolódásra invitálta a városrész lakóit.
2025.12.22.
Kutatók éjszakája az Alba Regia Egyetemi Központban
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja immár negyedszer vesz részt a Kutatók éjszakája országos rendezvényén, amelyet az idén szeptember 27-án pénteken 17.00 és 22.00 óra között rendeznek meg. A program közvetett célja, hogy érdekes előadásokkal, interaktív bemutatókkal felkeltsék az ifjúság figyelmét a természettudományos ismeretek és a műszaki életpálya iránt.
2013.09.16. 10:46 |
Az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja immár negyedszer vesz részt a Kutatók éjszakája országos rendezvényén, amelyet az idén szeptember 27-án pénteken 17.00 és 22.00 óra között rendeznek meg. A program közvetett célja, hogy érdekes előadásokkal, interaktív bemutatókkal felkeltsék az ifjúság figyelmét a természettudományos ismeretek és a műszaki életpálya iránt.
A programokat az IBM DSS IT Kft., a Videoton Zrt.,a Jüllich Glas Holding Zrt., a Continental Automotive Hungary Kft, a TIT Fejér Megyei Szervezete és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság is támogatja. A szervezésben és lebonyolításban az egyetem oktatói mellett a hallgatók is aktívan részt vesznek. A rendezvény a Tempus Közalapítvány főszervezésével, az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A Kutatók éjszakája legfőbb célközönsége a Székesfehérvár és a környező kistérségek általános és középiskolás diákjai, de szeretettel várnak minden érdeklődőt, szülőket és nagyszülőket is.
Programok:
Székesfehérvár, Alba Regia Egyetemi Központ - Budai út 45.
17:00-18:00 Légi felderítés robothelikopterrel
17:30-18:30 3D animáció
17:30-18:00 A Vénusz-átvonulás megfigyelése a XVIII. és a XXI. században (100 szabad hely)
17:30-18:30 Vizsgáljunk nagy hálózatokat!
18:30-19:30 3D animáció a gyakorlatban
18:30-19:00 A gondolat hatalma
18:30-19:30 A web múltja és jövője
18:30-19:30 Robot verseny
19:30-20:00 A játék tudománya és jövője
19:30-20:30 Radioaktivitás a kezünkben
19:30-20:30 Robot verseny
19:30-20:00 Véletlen vagy determinált, azaz, miért 21 nap alatt kel ki a tojásból a kiscsibe?
19:30-20:30 Vizsgáljunk nagy hálózatokat!
20:00-20:30 A játék tudománya és jövője
20:00-20:30 Fény graffiti
20:00-20:30 Jó-e a Balaton vízminősége?
20:30-21:30 3D animáció a gyakorlatban
20:30-21:00 A játék tudománya és jövője
20:30-21:00 Fény graffiti
20:30-21:00 Mi van a vízben?
20:30-21:30 Robot verseny
21:00-21:30 A játék tudománya és jövője
21:00-21:30 Felhőben a város felett
21:00-21:30 Fény graffiti
21:30-22:00 A játék tudománya és jövője
21:30-22:00 Fény graffiti
