-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Közösségi közlekedés, közösség építés, közösségi eszköz - újdonságok az Alba Volánnál
Május 13-tól új térképes buszmenetrendet vezet be honlapján az Alba Volán, LCD monitorokat szereltek fel a fehérvári buszokra, amin a hirdetések mellett közérdekű információk is megjelennek és a 2013-as Szent István Emlékévet is népszerűsítik a fehérvári buszokon - többek között erről is szó volt azon az együttműködési megállapodás aláíráson, melyet a közlekedési vállalat és a Székesfehérvár Önkormányzata kötött.
2013.05.09. 10:10 |
Május 13-tól új térképes buszmenetrendet vezet be honlapján az Alba Volán, LCD monitorokat szereltek fel a fehérvári buszokra, amin a hirdetések mellett közérdekű információk is megjelennek és a 2013-as Szent István Emlékévet is népszerűsítik a fehérvári buszokon - többek között erről is szó volt azon az együttműködési megállapodás aláíráson, melyet a közlekedési vállalat és a Székesfehérvár Önkormányzata kötött.

A város polgármestere Cser-Palkovics András és Németh Tamás az Alba Volán vezérigazgatója sajtótájékoztatón számolt be az együttműködés részleteiről. A cég 182 négyzetméternyi felületet ajánlott fel arra, hogy a Szent István Emlékév megjelenjen a járművek oldalán, a programok pedig a buszokon található LCD monitorokon is megjelennek.
Összesen 65 fehérvári autóbuszra szereltek 130 LCD monitort. A buszokon fizetett reklámok, a Volán saját közleményei, utastájékoztató információk is olvashatók. A járművek utasterében elhelyezett monitorokon a tartalomszolgáltató fedélzeti számítógépre telepített digitális tartalma jelenik meg.

„Székesfehérvár Önkormányzata örömmel fogadta az Alba Volán fejlesztéseit és a Szent István Emlékévet népszerűsítő kezdeményezéseket is. Nagyon fontos, hogy a városban működő cégek is magukénak érezzék Székesfehérvárt. Az összefogásra építjük a város fejlődését és a 2013-as Emlékévet is. Tavaly Önkormányzatunk sok egyeztetést folytatott és jelentős anyagi terheket vállalt fel a helyi közlekedés minőségi megmentése érdekében, most pedig az Alba Volán ajánlott együttműködést. Közösen teszünk azért, hogy minél többekkel megismertessük, sikeressé és emlékezetessé tegyük az idei esztendőt!- mondta dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.

Május 13-tól új menetrendi és térképes útvonaltervező program áll az érdeklődők rendelkezésére Székesfehérvár helyi járati autóbusz közlekedéséről. Május 13-tól a www.albavolan.hu/menetrend menüpontban elérhető felületen többféle lehetőség közül választhatnak a felhasználók. A klasszikus menetrend mellett térképes útvonaltervezővel az adott megállótól, - mint kiindulási pont - a célállomásig végigvezethető, milyen járatokkal, mennyi idő alatt lehet eljutni a város különböző területeire.
Praktikus, hogy a menetidőt a megadott útvonalra számítja ki a program és a gyalogos közlekedést is jelzi – átszállásnál, vagy a buszmegállóba való eljutással. A május 13-tól június 1-jéig tartó tesztüzem ideje alatt a szolgáltató fogadja az észrevételeket, és lehetőség szerint beépíti a fejlesztésbe azokat az elemeket, amelyekkel még teljesebbé válik a program. A végleges változat júniustól használható majd a volán weboldalán.