-
Közmeghallgatás a szélerőművekről
Székesfehérvár polgármestere csütörtökön közösségi oldalán írt bejegyzésében hívta fel a figyelmet, hogy nem kapott meghívást arra az online fórumra, amelyet a szélerőművek fejlesztésének témájában tartott Csiszár Béla, a Fejér 1-es körzet, így Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Dr. Cser-Palkovics András mai, pénteki bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy Csiszár Béla felhívta és találkozót kért tőle a témában.
2026.08.28. -
Négy testvérvárosunk ünnepelt
Szép hagyomány, hogy a Királyi Napok idején Székesfehérvárral együtt ünnepelnek városunk testvérvárosainak képviselői is. Idén négy testvérvárosunkból, Gyulafehérvárról, Kranjból, Schwäbisch Gmündből és Szabadkáról érkezett delegáció, hogy részese legyen a Szent István ünnepéhez kapcsolódó összművészeti fesztiválnak.
2026.08.27. -
Felújították a buszmegállót
Hétfő reggel megtörtént a Kassai út és a Nagyszombatú út találkozásánál lévő buszforduló műszaki átadása. Az átalakítások mindegyike az utasok kényelmét és komfortérzetét hivatottak szolgálni.
2026.08.31. -
Könyvkölcsönző automata
A tesztidőszak után augusztus 24-e óta élesben működik a Vörösmarty Mihály Könyvtár könyvkölcsönző automatája a székesfehérvári autóbusz-állomáson. A szerkezet egy csomagküldő automatához hasonlóan működik.
2026.08.28.
Közös testületi ülésen döntött a városi és a megyei önkormányzat a Királyi Séta projektről
Rendkívüli, közös testületi ülést tartott október 7-én Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és Fejér Megye Közgyűlése. A képviselők két tartózkodás mellett elfogadták a "Királyi Séta" projekt végrehajtására vonatkozó konzorciumi szerződés módosítását. Az ülésen döntöttek arról is, hogy a Csók István Képtárban mutatják be az érdeklődőknek az ötletpályázatra érkezett maketteket.
2009.10.07. 19:40 |
Rendkívüli, közös testületi ülést tartott október 7-én Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és Fejér Megye Közgyűlése. A képviselők két tartózkodás mellett elfogadták a "Királyi Séta" projekt végrehajtására vonatkozó konzorciumi szerződés módosítását. Döntöttek arról is, hogy a Csók István Képtárban mutatják be az ötletpályázatra érkezett maketteket.
Az ülés elején Dr. Bóka Viktor, Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzője foglalta össze a projekttel kapcsolatos eddigi történéseket, kiemelve, hogy 2009 október 9-én írható alá utoljára a fejlesztések elindításáról szóló dokumentum, ezért az ülés tétje az, hogy lesz-e "Királyi Séta" projekt Székesfehérváron? A jegyző részletesen ismertette a projekt elemeit, majd elmondta, hogy a turisztikai fejlesztésekhez a forrás, a szellemi termék és a szakmai konszenzus is rendelkezésre áll.
Dr. Cser-Palkovics András, a Polgári Frakció vezetője a napirendi ponttal kapcsolatban elmondta, jóval korábban kellett volna beszélni a "Királyi Sétáról", nem pedig a 24. órában. "Rossz és rosszabb döntés között választhatunk, mivel a jelenlegi terv a Nemzeti Emlékhelyre vonatkozóan nem élvezi a szakmai közvélemény támogatását." -emelte ki. A frakcióvezető szerint a Nemzeti Emlékhely ügye nem fehérvári és Fejér megyei ügy, hanem az egész országé, így a nemzeti emlékhelyekről szóló törvény megalkotására is szükség lenne.
Dr. Cser-Palkovics András szerint olyan tervet kell készíteni, amit mind a megye, mind pedig a város felvállal. A frakcióvezető, Vargha Tamás tanácsnokkal közösen benyújtott módosító indítványában azt szorgalmazta, hogy kerüljön aláírásra a szerződés a projektről, ugyanakkor legyen lehetőség a jelenlegi tervek átdolgozására.

Warvasovszky Tihamér polgármester az elhangzottakra reagálva elmondta, hogy 2008-ban interpellált Hiller István miniszternél annak érdekében, hogy legyen törvény a nemzeti emlékhelyekről. A polgármester kiemelte: a végleges kiviteli tervek jóváhagyása előtt a konzorciumi partnereknek lesz lehetősége arra, hogy megvitassák elképzeléseiket. Pénzes Mihály alpolgármester hozzászólásában megjegyezte: nincs garancia arra, hogy mindenkinek a tetszését elnyerik majd a tervek, hiába érkezett be 52 ötlet a tervpályázatra.
A megyei és a városi közgyűlés tagjai végül - két tartózkodás mellett - elfogadták a konzorciumi szerződés módosítását L. Simon László, a megyei kulturális bizottság elnökének javaslatával együtt, ami azt tartalmazza, hogy a Csók István Képtárban mutassák be az ötletpályázatra érkezett maketteket.