Közös emlékeink – kerekasztal-beszélgetés és katalógusbemutató a 150 éves múzeumról

Az "Egy múzeum tekintete - A Szent István Király Múzeum első 150 éve" című kiállítás kapcsán kedden a múzeum korábbi és jelenlegi munkatársai segítségével személyes emlékeken keresztül mutatták be a múzeumi munkát.

Pokrovenszki Krisztián múzeumigazgató betegsége miatt videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy az elődöknek tárgyról tárgyra egy olyan gyűjteményt sikerült kialakítani, amely ma is alapját képezi a múzeumnak. Az elkészült katalógusról szólva kiemelte, hogy a könyv talán egy picit visszaadja azt a történetet, azokat az élményeket, amelyeket a múzeum kollégái átéltek akár a kiállítás rendezése, akár a korábbi évek vonatkozásában. Hozzátette, hogy nem egy szokványos kiállításról beszélhetünk, hiszen nem csupán tárgyak sokasága, kiemelkedő darabok bemutatója az "Egy múzeum tekintete", hanem minden tárgy mögött egy-egy igazi történet tárul fel.
A katalógust Izinger Katalin művészettörténész mutatta be, aki Bányai Balázs történész kérdéseire válaszolva elmondta, hogy az elmúlt 150 év kapcsán nagy dilemma volt, hogy kit hagyjanak ki, és kit mutassanak be?  Kiemelte, hogy több kis modulból áll össze a kiállítás, melynek az egyik fő egysége a 18 fogalom, amin keresztül hallatják a múzeum hangját. Izinger Katalin szólt arról is, hogy a néprajzos gondolkodás nagyon sokat segített számukra, a jeles napok, évfordulók, az emberi élethez kapcsolódó munkák, és olyan fogalmak irányítják az életünket, amelyekkel megpróbálták ők is az intézmény történetét leírni. "Azok a fogalmak, amik működnek egy család, egy ember, egy generáció életében, és el tudunk mesélni ezeken a kifejezéseken keresztül történeteket, vagy be tudunk hozni saját tárgyakat.. ezek a fogalmak segítettek át minket tulajdonképpen, hogy válogassunk, hogy vállaljuk, hogy ez egy jelenleg itt dolgozó közösség "tekintete", válogatása." - fogalmazott Izinger Katalin.
A kerekasztal-beszélgetésen Dr. Demeter Zsófia elmondta, hogy amikor Debrecenből Székesfehérvárra került, azzal kellett szembesülnie, hogy túltermelés van ókortörténészekből, így helytörténész állást vállalt, és 50 éven keresztül ebben a pozícióban is dolgozott a múzeumban. Felidézte, hogy Debrecenben nemcsak ókortörténetből kaptak speckolt, hanem gazdaságtörténetből is, aminek pályája során hasznát vehette. A helytörténeti állás betöltésekor azt mondták neki, hogy végre valaki fogja kutatni a Fejér megyei uradalmakat, így ki volt jelölve a tevékenységi pályája. Amikor a doktori disszertációját írta a mezőföldi uradalmakból, még a marxizáló történetszemlélet uralkodott, így nehéz volt erről beszélni arisztokratákról, kastélyokról, cselédekről, gazdatisztekről. Főleg úgy vol nehéz megvédenie a kutatási eredményeit, hogy abból az derült ki: a Mezőföld nagyon jó lehetőséget teremtett az uradalmak számára és a magyar GDP-hez is jelentősen hozzájárult az itt megtermelt érték.

Dr. Varró Ágnes is Debrecenben végezte egyetemi tanulmányait, onnan került a székesfehérvári múzeumba egy szomorú esemény, Pesovár Ferenc halála kapcsán. Fehérvárról érkezett egy tájékozódó levél Fitz Jenő aláírásával, hogy mindenképpen a Kossuth Lajos Tudományegyetemről szeretnének néprajzost felvenni a múzeumba. Varró Ágnes hozzátette, nyilván Lukács László tájékoztatta Fitz Jenőt a debreceni oktatási módszerekről, arról, hogy ott mindig a terepmunka került előtérbe. 1984-ben került Székesfehérvárra ötödéves egyetemi hallgatóként, fél év tanítási gyakorlatát a József Attila Gimnáziumban végezte, a második félév pedig múzeumi gyakorlat volt az István király múzeumban. A diploma átvételét követően komoly felvételi elbeszélgetésen vett részt, végül őt választották és 1984 július 1-től dolgozik a fehérvári múzeumban néprajzkutatóként.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevője volt Szűcs Erzsébet művészettörténész is, aki a székesfehérvári származású és a Városi Képtárat az 1990-es évek közepe óta rövid megszakításokkal vezette. Az ő nevéhez fűződik a Deák Gyűjtemény országos hírűvé tétele. A Szent István Király Múzeummal történt 2016-os összeolvadással az intézmény önállósága megszűnt ugyan, ám szakmaiságával tovább óvta, gondozta a létrehozott értékeket. Ő a szíve-lelke az 1992-ben megalakult Székesfehérvári Művészek Társaságának is.