-
Új hotel Fehérváron
A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.
2026.03.17. -
Célegyenesben a Vasvári felújítása
A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.
2026.03.06. -
Erdőtelepítés Sóstón!
Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét.
2026.02.19. -
Útfelújítások a költségvetésben
A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.
2026.02.15.
Középpontban a Fenntartható Városi Mobilitás és az intermodiális központ
A Fenntartható Városi Mobilitási Tervekről (SUMP) értekeztek kedden a székesfehérvári önkormányzat és a portugáliai Setubal közlekedési szakemberei. A találkozó a Boosting Urban Mobility Plans (BUMP) elnevezésű program keretében valósult meg. A tanácskozáson kiemelt szerepet tulajdonítottak az intermodális központok létrehozásának.
2016.03.01. 14:04 |
A Fenntartható Városi Mobilitási Tervekről (SUMP) értekeztek kedden a székesfehérvári önkormányzat és a portugáliai Setubal közlekedési szakemberei. A találkozó a Boosting Urban Mobility Plans (BUMP) elnevezésű program keretében valósult meg. A tanácskozáson kiemelt szerepet tulajdonítottak az intermodális központok létrehozásának.

A BUMP fő célcsoportja a helyi önkormányzatok (városok, és azokhoz területileg kapcsolódódó agglomeráció), amelyek 40.000-350.000 lakossal rendelkeznek, és készek a Fenntartható Városi Mobilitási Terv (SUMP) kidolgozására. A fő cél az, hogy a várostervezés, a környezetvédelem, a közlekedés és mobilitás területért felelős tisztviselők rendelkezzenek a szükséges készséggel a SUMP kidolgozásához, és reagálni tudjanak a komplex és különböző problémákra, megoldást nyújtva az embereknek és az áruszállításra a városi és városkörnyéki környezetben.

Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere a Városháza Dísztermében fogadta a portugáliai Setubalból érkezett delegációt. Köszöntőjében örömét fejezte, hogy a keddi esemény keretében értékes tapasztalatokat cserélhetnek egymással a szakemberek. Mint mondta, a Közgyűlés a tavalyi évben döntött arról, hogy Székesfehérvár részt vesz egy olyan Európai Uniós városfejlesztési mobilitási programban, amelynek bizonyos részelemeiben már korábban is komoly szerepet vállalt a város. „Azt gondoljuk, hogy az Európai Unió minden olyan pozitív példáját meg kell tapasztalnunk, amelyek révén a város közlekedését úgy lehet átalakítani és fejleszteni, hogy az valóban fenntartható legyen a jövőben. Nagy problémát jelent Székesfehérvár közlekedésének szervezésében – amely egyúttal örömteli is –, hogy évente mintegy 10 százalékkal nő a gépjárművek száma a városban. Ehhez mind a parkolást, mind a tömegközlekedést és a kerékpárutakat is úgy kell kialakítani, hogy azok a városi közlekedést szolgálják.” – zárta gondolatait Mészáros Attila, aki jó értekezést kívánt a résztvevőknek.

A portugáliai Setubalból érkezett delegáció nevében a várostervezési és közlekedési osztály vezetője, Jóse Madeira köszönetét fejezte ki Székesfehérvárnak, hogy közösen beszélhetik át a mindkét város szempontjából lényeges szakmai témákat. Kiemelte: Setubal és Székesfehérvár hasonló paraméterekkel és népesedési adatokkal rendelkezik, ebből kifolyólag ugyanolyan problémákkal kell szembenézniük. Beszédében kitért arra, hogy tapasztalataik szerint a portugál városban még mindig kevesen részesítik előnyben a közösségi közlekedést. Véleménye szerint ez sok problémához vezethet a jövőben, így ezt mindenképpen orvosolniuk kell. Mint mondta, az intermodális központok keretein belül, a közösségi közlekedés és a vasút fejlesztése megoldást jelenthet erre. Hozzátette: a jövőben arra próbálják meg ösztönözni Székesfehérváron és Setubalban is az embereket, hogy gyalog, vagy kerékpárral közelítsék meg a városok központjait.
Csobod Éva, a BUMP projekt hazai koordinátora örömtelinek nevezte, hogy Székesfehérvár is aktív szerepet vállal az Európai Uniós programban. „Az integrált közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos hároméves projektben kilenc ország, köztük Magyarország is részt vesz. Hazánkból tíz város csatlakozott, melyből Székesfehérvár kiemelkedő partnernek bizonyul. Mindenképpen meg kell említeni, hogy a rendkívül összedolgozott csapatmunkának köszönhetően a város remek példákat és terveket mutat be az intermodális központ létrehozására vonatkozóan. Átfogó cél, hogy élhető városok jöjjenek létre, jó levegőminőséggel és tömegközlekedéssel, sok zöld területtel, valamint kevés autóval.” – közölte Csobod Éva, aki beszédében reményét fejezte ki, hogy Setubal és Székesfehérvár jól tud együttműködni a jövőben.

Az ünnepélyes fogadást követően Székesfehérvár és Setubal közlekedési szakemberei tartottak tanácskozást a Fenntartható Városi Mobilitási Tervek (SUMP) jövőbeni megvalósításáról. Mint elhangzott, a tervek kidolgozása kulcsfontosságú, ugyanis a következő uniós ciklusban alapfeltétel lesz, hogy minden város rendelkezzen Fenntartható Városi Mobilitási Tervvel. Ez az alapját jelenti minden olyan fejlesztésnek, amely az uniós forrásokból közlekedésfejlesztésre hívható le. A tanácskozáson kiemelt szerepet tulajdonítottak az intermodális központok létrehozásának, amely gyors, kényelmes és biztonságos közösségi közlekedést tesz lehetővé.