Főorvos úr, milyen út vezetett Pincehelyről Székesfehérvárra?
Pincehelyen születtem, édesapám korán elhunyt, így édesanyám egyedül nevelt fel. Az általános iskola után a Gyönki Református Gimnázium tanulója lettem, majd felvételt nyertem a Szegedi Orvostudományi Egyetem Orvosi karára. 1960-ban végeztem, ezután pedig a Fejér Megyei Szent György Kórház Szemészeti Osztályára kerültem, jóllehet sosem készültem szemésznek. A korbonctan és a belgyógyászat izgatott.
1965-ben szembetegségekből szakorvosi vizsgát tett, körülbelül 20 éven át ügyelt három különböző osztályon, a szemészet mellett a fül-orr-gégészeten, valamint a baleseti sebészeten…
Igen, s tekintettel arra, hogy nem csak a szemészeti osztályon, hanem a baleseti sebészetben is jártasságot szereztem az ott töltött ügyeletek folytán, így 1967-ben a Videoton Labdarúgócsapatának vezetősége arra kért, hogy vállaljak másodállásban sportorvosi munkát csapatuknál, így a sportorvosi tanfolyamot is elvégeztem. A Videoton hazai és külföldi kupa szereplésein, mint csapatorvos vettem részt, a labdarúgóklubnak kisebb-nagyobb megszakítással kb. 30 éven át voltam sportorvosa, egyben pedig hasznos segítsége a csapatnak, illetve Kovács Ferenc mesteredzőnek a dicsőséges UEFA menetelés alatt. Az eltöltött 30 évért megkaptam az örökös, tiszteletbeli sportorvosi címet. Időközben, 1980-ban neveztek ki megyei szak főorvossá és emellett a Szemészeti Osztály osztályvezető főorvosává, amelyet 17 éven át, egészen nyugdíjba vonulásomig vezettem.
Számos kutatási munkája jelent meg hazai és német folyóiratokban, mely területek érdekelték leginkább?
Tíz fölötti tudományos munkát publikáltam, kutatásaimban főleg a szemeredetű fejfájásokkal, a szemészet sportorvosi vonatkozásaival, illetve a diabetes-glaucoma közötti összefüggéssel foglalkoztam. Az ország valamennyi klinikáján részt vettem továbbképző tanfolyamokon, az ott megszerzett tudást és tapasztalatokat pedig igyekeztem az általam vezetett szemészeti osztályon hasznosítani. Legnagyobb érdemem közé tartozik, hogy erőfeszítéseim révén a Kórház modern, jól felszerelt, klinikai szintű osztályát sikerült létrehoznom, amelyre utódom is rendkívül büszke, s amely még jelenleg is messzemenően megfelel a követelményeknek, illetve kiváló szemész szakorvosokat neveltem ki, akik közül egy sem ment külföldre.
Ön fáradhatatlan szakember és ember hírében áll, ha nem dolgozik, akkor sakkozik, most is egy játszmát szakított félbe az interjú kedvéért, hogyan tovább?
1997-ben nyugdíjba mentem, de a mai napig is heti 30 órában rendelek a Kórházi Szakrendelésen, valamint az Enyingi Rendelőintézetben. A kórház vezetősége kért, hogy dolgozzam tovább, mert szükség van a munkámra. Felkérésüknek szívesen tettem eleget, gyógyítok, amíg egészségi állapotom engedi, hiszen az emberek megsegítésére tettem fel az életem. Hosszú pályafutásom során etikai vétségem, szakmai hibám nem volt. Ami a sakkot illeti, a test egészségének megőrzése mellett az elme pallérozása is fontos - remek emberek, barátok társaságában.
