-
Róka Gyula köszöntése
Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszöntötte nyugdíjba vonulása alkalmából dr. Cser-Palkovics András Róka Gyulát. Az elismerést a Városházán tartott fogadáson adta át a város polgármestere a székesfehérvári civil élet egyik legaktívabb képviselőjének, aki szociális munkásként az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központban fejezte be aktív pályafutását.
2026.05.22. -
Közgyűlési összefoglaló
Elfogadták a tavalyi esztendő zárszámadását és a város gazdasági társaságainak beszámolóit is a 2025-ös gazdasági évről. Döntöttek kettő óvoda igazgatójáról, belvárosi társasházak tetőfelújításához nyújtandó támogatásról és arról is, hogy a belvárosi teraszokon hangosítás nélküli élőzenés programokat is lehet tartani hétvégén. Az ülésen utak és intézmények felújítására is írtak ki közbeszerzési eljárásokat.
2026.05.22. -
Drogfogás Fejérben
Egy enyingi família három felnőtt tagját, valamint a szülők kamasz lányát kapcsolták le a rendőrök egy összehangolt akcióban. A rokonok két felső kapcsolatát, valamint egy fogyasztót Érden fogtak el. A műveletben a TEK is részt vett.
2026.05.22. -
Évadnyitó a Velencei-tónál
Ünnepélyesen megnyitóval vette kezdetét a nyári szezon a Velencei-tónál. A Fischer Emil Múzeumba szervezett rendezvényen átadták a Velencei-tóért díjat is.
2026.05.22.
Közbiztonsági programot hirdet Székesfehérvár
Hamarosan megkezdődik azoknak az irodáknak a felújítása a Polgármesteri Hivatalban, ahol márciustól az új, korszerű térfigyelő kameraközpont működik majd. A közbiztonságot erősítő programot hirdet meg Székesfehérvár, amelyre a korábbi években erre a területre fordított támogatásokon túl is mintegy 80-90 millió forint közötti összeget fordítanak az idei költségvetésből - jelentette be csütörtökön délután a város polgármestere. Az önkormányzati rendőrség létrehozása, egy új térfigyelő központ kialakítása mellett növelik a közterület-felügyelők számát és új kamerákkal bővítik a hálózatot.
2014.01.30. 17:21 |
Hamarosan megkezdődik azoknak az irodáknak a felújítása a Polgármesteri Hivatalban, ahol márciustól az új, korszerű térfigyelő kameraközpont működik majd. A közbiztonságot erősítő programot hirdet meg Székesfehérvár, amelyre a korábbi években erre a területre fordított támogatásokon túl is mintegy 80-90 millió forint közötti összeget fordítanak az idei költségvetésből - jelentette be csütörtökön délután a város polgármestere. Az önkormányzati rendőrség létrehozása, egy új térfigyelő központ kialakítása mellett növelik a közterület-felügyelők számát és új kamerákkal bővítik a hálózatot.

„Egy közbiztonsági programot dolgozunk ki Székesfehérváron, mert úgy ítéljük meg, hogy ennek a területnek a fejlesztésére a közbiztonság és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében nagy szükség van. Ezen keresztül szeretnénk elérni, hogy a rendőrség és a közterület-felügyelet is erősödjön, mind személyi állományában, mind technikai eszközeiben. Több mint 25 millió forintot fordítunk a térfigyelő kamerarendszer bővítésére idén. Ezzel együtt a felvételeket figyelő közterület-felügyelők számát is szeretnénk emelni, erre 24 millió forintot fordítunk. A fennmaradó összeget pedig arra használjuk fel, hogy egy valósi, korszerű központot alakítunk ki az önkormányzati rendőrségnek, ahol a térfigyelő kameraközpont is helyet kap. ” – mondta el dr. Cser-Palkovics András.
Nyár óta közterület-felügyelők nézik a térfigyelő kamerák képét és számos új, jó minőségű térfigyelő kamerát is beszerzett a város. Az elmúlt félév tapasztalatai nagyon jók: több felelősségre-vonáshoz szolgáltak bizonyítékul a kamerák képei és a szabálysértések száma is csökkent, a Belvárosba engedély nélkül behajtók száma például ötödére esett vissza. Mindezek alapján döntött úgy Székesfehérvár Önkormányzata, hogy él a törvény adta lehetőséggel és a közterület-felügyeletre építve megkezdi egy önkormányzati rendőrség kialakítását. Mindennek előkészítése a rendőrségi vezetőkkel és szakemberekkel folyamatosan egyeztetve zajlik. A közbiztonsági helyzet javítására egyébként az elmúlt években erre a területre fordított forrásokon felül is jelentős összeget, mintegy 80-90 millió forintot biztosítanak a 2014-es költségvetésben.

Székesfehérvár polgármestere arról a 10 millió forintos keretről is beszélt, amelyet a közbiztonsági problémák társadalmi kezelésére különít el az Önkormányzat. Alapvetően a bűnmegelőzésre szeretnének ezzel hangsúlyt helyezni, hogy a felderítés és a szankcionálás mellett ez is fontos. Tárgyalások folynak a rendőrséggel, hogy az utcai jelenlét növelésében és a járőrszolgálatok megerősítésében hogyan tudnak együttműködni a közterület-felügyelettel.
A közgyűlés már tavaly év végén döntött arról, hogy 10 új térfigyelő kamerát helyeznek ki a Hübner András, a Gánts Pál és a Széchenyi utcákban és, valamint a Köfém lakótelepen, melyek képét szintén a Városház tér 1. szám alatti központban figyelik majd folyamatosan. A lakosság kérését teljesíti az Önkormányzat, az intézkedéstől a környéken élők biztonságérzetének növekedését és a bűnelkövetés, rendzavarás visszaszorítását remélik – többek között a Palotavárosban.

„A Palotavárosban élők örömmel fogadták, hogy a város megoldást keresett problémájukra. Reméljük, hogy a térfigyelő rendszer a rendőrség munkáját segítve, a lakók szubjektív biztonságérzetét növelve hatékonyan működik majd. A technikai eszközök valóban preventív jelleggel rendelkeznek, de fontos, hogyha egy bűncselekmény elkövetésre kerül, akkor ott vita ne legyen. A szó, írás, kiabálás elszáll, de a videofelvétel ottmarad. Az elindított eljárás esetében ez a fejlesztés a bizonyítást nagyban segíti, illetve gyakorlatilag meg is oldja. Az önkormányzati rendőrség is nagy segítséget jelent majd, hiszen általuk megnő a közterületi jelenlét a kamerák által észlelt szabálysértésekre azonnal tudnak majd reagálni. Bízunk benne, hogy ezek a fejlesztések a megelőzést is segítik. Ha a lakók szubjektív biztonságát sértő cselekményeket megfelelően szankcionálják, akkor ezek a dolgok vissza fognak szorulni. A közbiztonsági problémák társadalmi kezelésére elkülönített összeg pedig alkalmas lesz arra is, hogy a civil szervezetekkel együttműködve bűnmegelőzési előadásokat szervezzünk az iskolákban.” - mondta Viza Attila tanácsnok, önkormányzati képviselő.
Augusztus elején a Városház téri lovasszobrot is megrongálták: itt, többek között a térfigyelő kamerák képe alapján sikerült megtalálni azt elkövetőt, aki a rongáláskor még fiatalkorú volt. Az érintett felek egyetértésével egy közvetítő eljárás keretében történt meg az ő felelősségre vonása. A január 28-án lezajlott egyeztetésen az a megállapodás született, hogy a fiatalember egy hónap műemlékekkel kapcsolatos közhasznú munkavégzéssel dolgozza le az okozott kárt. „Azt gondoljuk, hogy a fiatalember számára biztos, hogy tanulságos az eset. Reméljük, hogy rajta keresztül mindenki számára világossá válik, hogy egy fiatalos csínytevés milyen súlyos következményekkel járhat, amely akár az ember egész életére kihathat.” – tette hozzá Székesfehérvár polgármestere.
Újságírói kérdésre válaszolva dr. Cser-Palkovics András arról is beszélt, hogy a sok lakossági panasz miatt az E.On-nal is egyeztetést folytatott a város a közvilágítás kapcsán tapasztalt problémákról. Itt azt is jelezte a város, hogy amennyiben a szolgáltató nem tud megnyugtató megoldást a folyamatosan felmerülő gondokra, úgy az Önkormányzat szívesen átveszi a közvilágítás működtetését.