-
Örök világosság a temetőkben
Mindenszentek napján, halottak napja előestéjén hagyományosan idén is ökumenikus megemlékezés volt a Béla úti temetőben. A "Vigasztaló szó a gyászban és emlékezésben" címmel énekek hangzottak el, többen mécsest gyújtottak. Az egyházak képviselői imádsággal emlékeztettek az örök életre és Fehérvár polgármestere is emlékezett a város közösségének nevében.
2026.11.01. -
Fehérváriak a Niagaránál
Kanadában vendégszerepelt a Szabad Színház. A társulat A három Erdődi című darabbal idézte meg 1956-ot a kint élő magyar közösségeknek az idei, 70. évforduló apropóján. November 4-én már az Igézőben látható újra az előadás.
2026.10.30. -
Metszéspont
Befejeződött a Kondor Kör jubileumi programsorozata. Az utolsó találkozón a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában kézműves foglakozások várták az érdeklődőket.
2026.10.30. -
Simon József a Tarsolyban
Folytatódott a Tarsoly Ifjúságért Egyesület Közéleti Klubja. Az est vendége Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója volt.
2026.10.30.
Koncerttel és borkóstolással indul a Tác-Gorsium Nyári Estek programsorozat
Első alkalommal rendezik meg a Tác-Gorsium Nyári Esteket, melynek keretében július 30-án, szombaton este a Duo RedWhite csellóművészei adnak koncertet a Régészeti Park színpadján.
2022.07.25. 15:59 |
Borkóstolóra és csellókoncertre invitálja a közönséget a Fejér Megyei Kerékpáros Sportegyesület és az Értékmentők Egyesülete július 30-án, szombaton 17 órától.
Az első Tác-Gorsium Nyári Estek programsorozat keretében a Duo RedWhite szórakoztatja a közönséget, akik klasszikus hangszereken előadott modern zenéjükkel többször is elkápráztatták már a székesfehérvári közönséget is. A csellókoncerten túl házi rétessel és finom borokkal várnak minden kedves vendéget a Régészeti Parkban.
A programon való részvétel ingyenes, ugyanakkor előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni ide kattintva lehet! A rendezvény a Magyar Falu Program támogatásával valósul meg.