-
Új hotel Fehérváron
A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.
2026.03.17. -
Célegyenesben a Vasvári felújítása
A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.
2026.03.06. -
Erdőtelepítés Sóstón!
Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét.
2026.02.19. -
Útfelújítások a költségvetésben
A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.
2026.02.15.
Komoly műszaki beavatkozással mentik meg a Vásártéri úti felüljárót
Télen jelentkeztek az első problémák, ekkor már talajkimosódásokat észleltek a Vásártéri úti felüljárónál a szakemberek. A helyszíni vizsgálatot követően született döntés a félpályás lezárásról, hogy így a rezgést okozó igénybevételt a híd egy részéről levegyék. Eközben több talajmechanikai és radarvizsgálatot is elvégeztetett az önkormányzat, hogy reális képet kapjanak a felüljáró tényleges műszaki állapotáról. A beérkezett szakvélemények és a háttöltésnél tapasztalt további állapotromlás miatt, a balesetveszély elkerülésére a Vásártéri felüljáró teljes lezárása mellett döntöttek, ami június közepén megtörtént.
Székesfehérvár Önkormányzata 30 millió forintot biztosít a felújításhoz, melynek részleteiről helyszíni sajtótájékoztatón számoltak be Brájer Éva és Mészáros Attila önkormányzati képviselők.
Most egy komoly műszaki beavatkozás tervei készültek el, amelynek mintegy 30 millió becsült költségét a város biztosítja – jelentették be csütörtöki helyszíni sajtótájékoztatójukon Brájer Éva és Mészáros Attila önkormányzati képviselők. Nagyon sok maroshegyi és alsóvárosi használja nemcsak a Balatoni utat, hanem ezt a hidat is, és számos kérdés érkezett arról, hogy megkezdődött-e a felújítás – ezért is tartották fontosnak az önkormányzati képviselők még az iskolakezdés előtt a tényleges műszaki állapot és a megoldandó feladatok megismertetését.
„A Balatoni és a Vásártéri úti felüljáró is – az akkori hídnyilvántartás szerint –1935-ben létesült, még nem a manapság jellemző forgalmi viszonyokhoz méretezve. Az elkerülő út elkészültével 2006-ban került a város üzemeltetésébe a Balatoni út és az ottani felüljáró, innentől végeztet ellenőrzéseket és felújításokat az önkormányzat ezen a területen. Több felújításon átestek már ezek a hídszerkezetek a megépítés óta, és télen újabb jelzés érkezett, hogy a Vásártéri úti felüljárónál egy komoly vizsgálatra van szükség. A város részletes talajmechanikai vizsgálatot indított el, ez alapján elkészült a műszaki javaslat és intézkedési terv a híd megmentésére.” – mondta el Brájer Éva, Maroshegy önkormányzati képviselője. Kiemelte: felelős és elkerülhetetlen döntést hozott a város a lezárással az itt élők és közlekedők biztonsága érdekében.
„Az elmúlt években már többször felmerült, hogy a híd szerkezetével és a Balatoni úti csatlakozásával szükséges valamilyen felújítást elvégeztetni. Sajnos az egyirányúsítás és a súlykorlátozás bevezetése sem hozott eredményt, ezért volt szükség a teljes lezárásra. Most a Vásártéri úti felüljáró szerkezetét és a Balatoni úti csatlakozást is megerősítik. A nagyfokú üregesedés okozta problémát több lépésben hárítják el: a Balatoni úti töltés injektálásos, habbeton-kitöltéses megerősítést kap, ezt követően a híd konzolja alá egy vasbeton gerenda kerül beépítésre, és a dilatációs szerkezet cseréje is megtörténik. A hídon és az útpadkán összegyűlő vizet elvezető rendszer is felújításra kerül, így kizárható lesz a későbbi szivárgások lehetősége. Mindezeket még idén, saját forrásból elvégezteti az önkormányzat. Ezt követően lehet a felüljárót – természetesen az eddigi korlátozásokkal – a forgalom számára visszaadni.” – ismertette Mészáros Attila, az 5. számú választókörzet önkormányzati képviselője.
Nagy Zsolt, a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy bármilyen hihetetlenül hangzik, de 87 híd van Székesfehérváron – a kicsi gyalogoshídtól a sokméter széles és hosszú autóshidakig bezárólag. Ezeket folyamatosan figyelik, legutóbb 2017-ben végeztettek a város összes hídjára kiterjedő átfogó felülvizsgálatot. Akkor itt még csak a hídkorlátok és a szigetelést védő betonok felújítására volt szükség. Azóta azonban talajkimosódást tapasztaltak, és a geotechnikai vizsgálat kimutatta a károsodásokat a töltésben.
A Vásártéri úti felüljárón végzett felújítás várható befejezés nagyban függ az időjárástól, valamint az üzemelő vasúti pálya melletti munkavégzés lehetőségeitől. A Hivatal, a Városgondnokság és a MÁV képviselői erről – az időközben kiválasztásra kerülő kivitelezőkkel közösen – szeptember első felében zárják le a szakmai egyeztetéseket. A közlekedők türelmét kérik, mert a felújítási munkálatok körülbelül két hónapot vesznek igénybe, de még idén befejeződnek majd.