Királyi Séta - pénteken aláírják a támogatási szerződést

 Több mint 2 milliárd forintból valósulhat meg a Királyi Séta projekt Székesfehérváron. Az összeg nagy részét, több mint 1.8 milliárd forintot az állam adja. A Nemzeti Emlékhelyre csaknem 1 milliárd, a középkori városmakettre 420 millió, díszkivilágításra és az utcabútorokra pedig 180 millió forintot fordítanak. A Rózsa liget mintegy nyolc százalékát foglalja majd el a városmakett és a rózsatő állomány is bővülni fog legalább száz tő rózsával.
2009.10.08. 17:20 |
 Több mint 2 milliárd forintból valósulhat meg a Királyi Séta projekt Székesfehérváron – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Warvasovszky Tihamér polgármester. Az összeg nagy részét, több mint 1.8 milliárd forintot az állam adja. A Nemzeti Emlékhelyre csaknem 1 milliárd, a középkori városmakettre 420 millió, díszkivilágításra és az utcabútorokra pedig 180 millió forintot fordítanak.

 A középkori városmakettel kapcsolatban elhangzott, hogy a Rózsa liget szélén építik meg a makettet és nem a rózsák helyén. A liget mintegy 8 százalékát foglalja majd el és a rózsatő állomány is bővülni fog legalább száz tő rózsával. A királyi játszóparkban mintegy 30 játszóeszköz lesz, építenek sétautat, futópályát is a Vidámpark területén. A fák pedig megmaradnak a területen.

 A politikus közölte, hogy korábbi parlamenti interpellációja után most már írásban sürgette meg Katona Béla házelnököt: adjon választ arra a kérdésre, mikorra várható a Nemzeti Emlékhelyről szóló törvény megalkotása. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság ugyan dolgozik a helyzet megoldásán, de a törvény még mindig nem került az Országgyűlés elé.

 A városi közgyűlés polgári frakciójának vezetője dr. Cser-Palkovics András szerdán este Székesfehérvár és Fejér megye közgyűlésének együttes ülése után fejtette ki véleményét a korábbi évek eseményeiről, valamint a meghozott döntésről. "A két testületnek már évekkel korábban együtt kellett volna eldöntenie, hogy mit szeretne kialakítani Nemzeti Emlékhelyként Székesfehérváron, hiszen ez nem csak a város és a megye ügye, hanem az egész nemzet ügye. Ha ez akkor megtörtént volna, egy olyan tervpályázattal indulhatott volna el a projekt, amely mögött szakmai és társadalmi konszenzus van." - mondta.
 
 
 Az elmúlt években sajnos politikai kérdés volt ez az ügy Székesfehérváron – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András, aki úgy véli, a politikának ki kell végre szállni ebből a kérdésből. A Nemzeti Emlékhely ügyét a szakmának kell irányítania, hogy végül a kiviteli tervekről a két közgyűlés együtt tudjon döntést hozni.
 
 

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.