-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Kifele az elefántcsonttoronyból - 19. alkalommal találkoznak a szkeptikusok
19. alkalommal gyűlnek össze a szkeptikusok Fehérváron. November 16-án szombaton 10 órakor az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központjában kerül sor az idei találkozóra, amelynek programjában lesznek tudományos csemegék és nagyközönség számára is érdekes előadások, beszélgetések.
2013.11.11. 10:12 |
Székesfehérváron immár 19. alkalommal gyűlnek össze a szkeptikusok. November 16-án szombaton 10 órakor az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központjában kerül sor az idei találkozóra, amelynek programjában lesznek tudományos csemegék és nagyközönség számára is érdekes előadások, beszélgetések. A rendezvényt élőben közvetíti a Galileo Webcast az interneten.
Székesfehérváron 1995 óta - immár tizenkilencedik alkalommal - találkoznak minden évben mindazok, akik tenni szeretnének az áltudományos és tudományellenes nézetek terjedése ellen. Az összejövetel célja, hogy a egyrészt fórumot kapjanak, másrészt tapasztalatot cseréljenek, és egymástól is tanuljanak a résztvevők, hiszen egy csillagász nem feltétlenül tud szakvéleményt mondani orvosi kérdésekben, egy biológustól sem várhatjuk el, hogy kvantumfizikai problémákban állást foglaljon. Az elmúlt 18 évben sok minden történt a világban, és hazánkban is.
Sokat változott a tudománnyal és eredményeinek népszerűsítésével kapcsolatos szemlélet is. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a tudomány, a tudósok kifele tartanak abból az elefántcsonttoronyból, ahol – a közhiedelem szerint – furcsa kísérleteiket, tevékenységüket végzik. Ma már tudományos fesztiválokat rendeznek, bemutató központokat hoznak létre, roadshow-kat tartanak. Maguk a kutatók is gyakran színpadra lépnek és nem csak átvitt értelemben.
Szkeptikusok XIX. Országos Konferenciájának programtervezete:
10.00 Megnyitó: Dr. Györök György főigazgató, Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központ
Székesfehérvár Megyei Jogú Város részéről a rendezvényt köszönti Brájer Éva alpolgármester
In memoriam Tóth László: Felmossuk-e a lépcsőházat? - Tóth László írását felolvassa Kóbor Balázs
A tudományos közlés művészete - Dr. Kiss László csillagász, az MTA levelező tagja
A tudomány hangjai a Magyar Rádióban - Gimes Júlia, a Magyar Rádió szerkesztője
Szép új nanovilág - Dr. Gyulai József, fizikus, akadémikus
Az ismeretterjesztő filmek titkai - Ifj. Kollányi Ágoston, szerkesztő-rendező
Az üstökös-hiedelmektől az üstökös pánikig - Bartha Lajos csillagászattörténész
A Higgs-bozon avagy természetfeletti-e a részecskefizika - Dr. Lukács Béla, fizikus