-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Kezdődik a visszaszámlálás – szombaton indul a tavaszköszöntő ünnep Gorsiumban
Császári bevonulás, díszelőadás, fogathajtó verseny, légiós táborok és kézműves foglalkozások is várják két napon át mindazokat, akik szívesen vállalkoznak egy időutazásra.
A Gorsium Régészeti Parkban ezen a hétvégén Pannónia provincia kel életre: 202 tavaszán, az egykori Római Birodalom tartományába tavaszköszöntő ünnepre készülnek. Április 27-én, szombaton és április 28-án, vasárnap 10 órakor érkezik Septimius Severus császár, akit a tartomány és Gorsium előkelői fogadnak a Forum előtt és átadják az ajándékaikat. Az esemény fényét a „Róma a fény” című nyitótánc emeli.
A látványos múltidéző programok között minden évben díszelőadást is láthat a nagyérdemű a Floralia mindkét napján a gorsiumi színházban. 13 órakor A Gorsiumi komédia című darabot mutatják be, az előadást Matuz János írta és rendezte. A legkisebbeket is egész nap számos szórakoztató tevékenységgel várják. Kézműves programok, régész homokozó, a kor hagyományait megidéző játékok, interaktív, ismeretterjesztő családi foglalkozások között válogathatnak a Gorsium Régészeti Parkba érkezők április utolsó hétvégéjén.
Nagyszabású újdonság volt tavaly a fogathajtó verseny. A látványosság rajongói számára jó hír, hogy a kocsiversenyt idén is az esemény mindkét napján megrendezik Tác-Gorsiumban. Az ókori járművek szerelmesei megismerhetik azt a római hajóreplikát, amelynek ősei egykor a Sárvizen közlekedtek. A parkot bejárva a hagyományőrzők táboraiban a tábori élet bemutatása, öltözet-, fegyver- és hadigép-bemutató, légiós, kelta és gladiátor kiképzés is lesz. A római katonaság járőrei egész nap felügyelik a rendet, kordában tartva a – program szerint – egész nap lázongó keltákat is.