-
Szenior karácsony
Székesfehérvár önkormányzata minden év decemberében színes, szórakoztató előadással ajándékozza meg az idősebb generáció képviselőit. 2025-ben Horváth Orsolya hegedűs előadóművész, valamint Nyári Károly, Nyári Alíz és Nyári Edit érkezik a szenior közönség elé december 10-én, szerdán 14 órakor az Alba Regia Sportcsarnokban.
2025.12.05. -
Gitárok szemnek és léleknek
Ha valaki nem ért a gitárokhoz, de értékeli a szépet, annak mindenképpen érdemes egyszer egy Soma-féle gitárt a kezébe fogni. Annak pedig, aki ráadásul még ért is ezekhez a gyönyörű hangszerekhez, nem csak ajánlott, hanem egyenesen kötelező is Somogyi József remekműveivel megismerkedni. Ő készítette el a Fezen-gitárt is, amelyre egy fogyatékossággal élő fiatalokat segítő felajánlás keretében december 7-ig lehet licitálni.
2025.12.05. -
Rendhagyó irodalmi est a Nex Stop-ban
A Líra könyvesbolt rendhagyó irodalmi estre várja az érdeklődőket December 7-én és 14-én 16 órától a Next Stop üzletközpontban. Ha úgy érzi, hogy örömmel megosztaná a legkedvesebb versét, ami Adventtel, Karácsonnyal, Krisztus születésével kapcsolatos, felolvashatja azokat.
2025.12.05. -
Mikulás táncház
December 6-án, szombaton 17 órától kézműves foglalkozással, népi gyermekjátszóval, mikulásváróval, tánctanítással és táncos mulatsággal várja a kicsiket és nagyokat a Malom utcai Táncház.
2025.12.05.
Kezdő madarász vagyok - képzés indít Székesfehérváron az MME
Kik vehetnek részt a képzésen?
14 éves kortól bárki, MME tagságtól függetlenül. A részvételnek nem feltétele az előzetes madártani ismeret, távcső vagy madárhatározó megléte.
Ki tartja a képzést?
A kétnapos képzést az MME Fejér Megyei Helyi Csoportjának évek óta madarászó lelkes önkéntesei tartják. A képzés során mindannyian arra törekednek majd, hogy minden érdeklődőt rácsodálkoztassanak a természet szépségeire a madarak rendkívül izgalmas világán keresztül, melyet egy jó hangulatú, gyakorlatias oktatás keretein belül képzelnek el.
A képzés időpontja
2019. január 26. (szombat) 10.00-16.00
2019. január 27. (vasárnap) 9.00-13.00
A képzés helye és a résztevők száma
Az elméleti képzés helye: Székesfehérvár Budai út 43, Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campus
A gyakorlati képzés, a terepi nap helyszíne: Székesfehérvári Sóstó Tanösvény (bővebb információ a helyről az elméleti napon)
A részvevők száma korlátozott, 20 fő.
A képzés programja
A szükséges tudásanyag elsajátítása és a közös terepi gyakorlás érdekében a képzést két külön hétvégi napon szervezik.
I. (elméleti) nap
•8:00-8:30 Résztvevők bemutatkozása, a képzési tematika ismertetése
•8:30-9:30 I. rész: Kik is azok a madarászok? [miért éppen a madarak, a hazai madártan és az MME, a madarászat típusai]
•9:30-10:30 II. rész: Hogyan kezdjek bele? [felszerelések, ruházat, biztonság, etika, megfigyelések rögzítése]
•10:30-11:00 Szünet
•11:00-12:00 III. rész: Ismerkedés a madarakkal [életmód, testfelépítés, földrajzi elterjedés, előfordulás]
•12:00- 13:00 IV. rész: Ismerkedés a madárhatározóval I. – az első oldalak [a madártest részei, jelek, szimbólumok, fogalmak, az elterjedési térkép]
•13:00-14:00 V. rész: Ismerkedés a madárhatározóval II. – a keresett faj megtalálásának titka [a határozó felépítése, rendszertan, határozási alaptechnikák, közös gyakorlás]
II. (terepi) nap
• 10:00- 15:00
Vezetett madármegfigyelés a képzés résztvevőivel, az előző alkalommal tanult elmélet átültetése a gyakorlatba: a csapat lassan együtt haladva keresi (szemmel és füllel) a madarakat. Ha valaki lát valamit, akkor a tanultak szerint odairányítja a többiek figyelmét;
a terepi vezető a tanult segítő fogalmakkal instruálja a részvevőket a madár megkeresésére és meghatározására a határozóban, közben felhívja a figyelmet az adott faj egyéb viselkedési jellegzetességeire, sajátosságaira (hol mozog és hol nem, magányos vagy csoportos stb.).
Megbeszélik, ütköztetik a véleményeket, végül jó eredményre jutnak.
A képzés ára
MME tagok számára (érvényes tagkártyával rendelkezők) 10 000 Ft/képzés (2 nap).Nem tagok számára 12 000 Ft+Áfa= 15 240 Ft/ képzés (2 nap). A tagság a képzésre jelentkezéssel párhuzamosan is elindítható, így az érdeklődő a kedvezményes tagi árat veheti igénybe!
