Kezdő madarász képzés lesz Székesfehérváron a Sóstón

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Fejér Megyei Helyi Csoportja két napos képzéseket hirdet "Kezdő madarász vagyok!" címmel, amely az ország több pontján eddig nagy sikert aratott. 
2019.12.10. 08:23 |
Kezdő madarász képzés lesz Székesfehérváron a Sóstón

A madarász alapképzés célja, hogy a laikus madárkedvelők számára olyan tudásanyag megszerzését tegye lehetővé, amelynek birtokában bárki sikerélményekkel vághat bele a madármegfigyelésbe, az etetők és itatók madarainak meghatározásába.

Kik vehetnek részt a képzésen?

MME tagságtól függetlenül bárki. A januári képzésünkre felnőtteket (18 év felettieket), a márciusi képzésünkre pedig inkább 10-18 éves diákokat várunk. A részvételnek nem feltétele az előzetes madártani ismeret, távcső vagy madárhatározó megléte.

Ki tartja a képzést?

A kétnapos képzést az MME Fejér Megyei Helyi Csoportjának évek óta madarászó lelkes önkéntesei tartják. A képzés során mindannyian arra törekednek majd, hogy minden érdeklődőt rácsodálkoztassanak a természet szépségeire a madarak rendkívül izgalmas világán keresztül, melyet egy jó hangulatú, gyakorlatias oktatás keretein belül képzelnek el.

A képzés időpontja

Felnőtteknek:

2020. január 25. (szombat) 10.00-15.30
2020. január 26. (vasárnap) 9.00-13.00

Diákoknak:

2020. március 28. (szombat) 10.00-15.30
2020.március 29. (vasárnap) 9.00-13.00

Az elméleti képzés helye: Székesfehérvár Sóstó Látogatóközpont A gyakorlati képzés, a terepi nap helyszíne: Székesfehérvári Sóstó Tanösvény (bővebb információ a helyről az elméleti napon) A részvevők száma korlátozott, 20 fő.

Fehérvári színes

  1. Példás életút

    Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.

    2026.06.29.
  2. Szoboszlai a King City Skateparkban

    Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.

    2026.06.29.
  3. Jótékonysági tanszergyűjtés

    Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.

    2026.06.29.
  4. Év fagylaltja 2026

    Az öt kategóriában összesen 72 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt összesen 100 féle fagylaltot kínáltak az egész napos rendezvény alatt. A fagylaltokat kiváló szakmai zsűri értékelte, amiben helyet kapott Damniczki Balázs fehérvári cukrászmester is.

    2026.06.28.