-
Elkészült a kibővített buszforduló
Kiszélesítették és átalakították a Kassai – Nagyszombati utca találkozásánál lévő buszfordulót, így már két autóbusz is elfér egymás mellett, ami segíti az azonnali indulást és csökkenti azt az időt, amikor a buszok járó motorral várakoznak a területen. A nyáron elkészült két kis öreghegyi utca, a Szenicei és a Debrődi utca burkolatfelújítása is.
2026.08.31. -
Megérkeztek a midibuszok
Megérkezett Székesfehérvárra a város által vásárolt három midibusz. A következő napokban elindul az autóbuszvezetők felkészítése, és egyéb engedélyezési eljárások - írta közösségi oldalán Mészáros Attila alpolgármester. Az új buszok elsősorban Öreghegyen és Maroshegyen szolgálják majd a fehérváriakat.
2026.08.28. -
Felújítják a sportpályát
Hamarosan kezdődik a Felsővárosi Általános Iskola balesetveszélyessé vált, betonos sportpályájának felújítása. A bruttó 61 millió forint értékű, önkormányzati forrásból finanszírozott beruházás keretében a régi burkolat helyére gumiburkolat kerül, megújul a pályát körülvevő futókör és két streetball pályát is kialakítanak.
2026.08.13. -
Bővítik a japánkertet
Július végén, augusztus elején kezdődik el a Csónakázó-tó szigetén található japánkert átfogó megújítása, kibővítése. A munkálatok várhatóan november végéig tartanak, a kivitelezés ideje alatt a munkálatokkal érintett területet a látogatók elől lezárják.
2026.07.27.
Kezdődhet a szennyvízcsatorna hálózat bővítése Székesfehérváron
Eredményesen lezárult a „Székesfehérvár és térsége szennyvízcsatorna hálózatok bővítése” projekt valamennyi közbeszerzése, így megkezdődhet a környezetvédelmi nagyberuházás megvalósítása, amelynek befejezése 2012 végére várható. Székesfehérvár polgármestere az életminőség javítását és a környezetvédelmi cél fontosságát emelte ki a projekt kapcsán, valamint köszönetet mondott azért, hogy fehérvári vállalkozások is kapnak munkát a beruházás keretében.
2011.01.26. 11:48 |
Eredményesen lezárult a „Székesfehérvár és térsége szennyvízcsatorna hálózatok bővítése” projekt valamennyi közbeszerzése, így megkezdődhet a környezetvédelmi nagyberuházás megvalósítása, amelynek befejezése 2012 végére várható. Székesfehérvár polgármestere az életminőség javítását és a környezetvédelmi cél fontosságát emelte ki a projekt kapcsán, valamint köszönetet mondott azért, hogy fehérvári vállalkozások is kapnak munkát a beruházás keretében.
A projekt Székesfehérvár és térsége szennyvíz-elvezetéssel ellátatlan területeit fedi le, amelyek közé Fehérvár még csatornázatlan területei, valamint a környező települések, Pákozd, Pátka és Seregélyes tartoznak. A települések a Velencei-tó érzékeny vízgyűjtő területén találhatóak, ezért különösen fontos a keletkező szennyvizek megfelelő összegyűjtése, ellátása és kezelése. A településeken keletkező szennyvizeket a székesfehérvári központi szennyvíztisztító telepre vezetik.
A Székesfehérvár és a környező települések szennyvízrendszerének fejlesztésére megítélt uniós támogatás közel 5,5 milliárd forint, a beruházás összköltsége pedig megközelíti a 8,5 milliárd forintot. Az Önkormányzati Társulás és a nyertes kivitelező képviselői aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében a KSZ 2010 Konzorcium összesen 7,83 milliárd forintért végzi el a szükséges munkákat.
A beruházás keretében közel 150 kilométernyi új csatornahálózat és több tucat szennyvízátemelő telep épül meg, valamint beüzemelnek 41 kilométernyi nyomóvezetéket is. Székesfehérvár egyes részein és a környező településeken csaknem 7 ezer ház szennyvízcsatornáját kötik be a központi hálózatba. A beruházás több mint 20 ezer ember mindennapjait könnyíti majd meg.
„Nem kell külön hangsúlyozni, hogy egy település életében mennyire fontos az infrastruktúra, hiszen ha nem fejlődik, az előbb utóbb a település fejlődését gátolja. Különösen így van ez a víz, szennyvíz kérdése tekintetében.” - mondta el a beruházás munkaindító értekezletén Székesfehérvár polgármestere, aki kiemelte az életminőség javítását és a környezetvédelmi cél fontosságát is. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, hogy a város szempontjából kiemelkedő jelentőségű projekt összefogással valósult meg. „Alig zártuk le a a panelprogramot, most elkezdődik egy másik fontos fejlesztés, amely más városrészeket érint, az ottélők életminőségében hoz javulást. Ez azt mutatja, hogy egy város közösségként tud és képes összefogni és képes egy-egy városrész számára fontos projektet megvalósítani.” - tette hozzá a polgármester, majd köszönetet mondott azért, hogy fehérvári vállalkozások is munkához jutnak a projekt keretében.