-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Kétnapos konferencia kezdődött a fogyatékos emberek társadalmi helyzetéről
A város támogatásával szervezett konferenciát a Mozgás- korlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete a fogyatékos emberek társadalmi helyzetéről. A Viktória Rehabilitációs Központban pénteken délelőtt Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára is megosztotta gondolatait a résztvevőkkel.
2013.09.13. 13:04 |
A Szent István Emlékévhez kapcsolódóan, a város támogatásával szervezett konferenciát a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesülete a fogyatékos emberek társadalmi helyzetéről. A Viktória Rehabilitációs Központban pénteken délelőtt Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára is megosztotta gondolatait a résztvevőkkel.

A konferencia pénteki napján szó volt a fogyatékossággal élő emberek szociális és foglalkoztatási helyzetéről, az Európai Unió fogyatékosügyi politikájáról, az önkormányzatok és az egyházak szerepéről, valamint a fogyatékos embereket ellátó intézetekről.
A konferencia szombati napján a fogyatékossággal élő nők helyzete kerül terítékre. A kétnapos konferencia fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnöke Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere.
A rendezvényen felszólalt többek közt Soltész Miklós, az EMMI szociális és családügyért felelős államtitkára, valamint Kósa Ádám, az Európai Parlament foglalkoztatási és szociális bizottságának tagja is.Kósa Ádám előadásában többek között a Európai Unió szándékait és törekvéseit összegezte a fogyatékossággal élő európai polgárok érdekében. A képviselő az EU akadálymentesítési standardját, az egységes európai mobilitási kártya ügyét és a weblapok akadálymentesítését is felvetette előadásában. A konferencia pénteki napján Tatosné Takács Andrea, a Nemzeti Rehabilitációs és
Szociális Hivatal főigazgató-helyettese, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, Laki Ildikó
kutató, az MTA Szociológia Intézetének munkatársa is előadást tartott.