-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Két mesterhármas, újabb sima Volán-győzelem az Alba Arénában
Magabiztosan, már az első harmadban eldöntve fektette két vállra az Innsbruckot a Hydro Fehérvár AV19. Folytatódott tehát a remek széria, a Volán legutóbbi tizenhat találkozójából tizenhármat megnyert, ráadásul Anze Kuralt és Trevor Cheek is három gólt lőtt.
Hydro Fehérvár AV19 – Innsbruck 7–1 (4–0, 2–1, 1–0)
A tabellán tizenkettedik Innsbruck látogatott szombaton az Alba Arénába, a házigazda Hydro Fehérvár AV19 pedig hamar jelezte, ki az úr a háznál: 1:20 után Trevor Cheek „kaput körbekorcsolyázós” góljával megszerezte a vezetést a Volán.
Újabb 1:20 pergett le az órán, amikor Josh Atkinson lövésébe Anze Kuralt ért bele a kapu torkában, és máris kettő volt közte. Az Innsbruck mestere időt is kért, talán emlékeztetni akarta játékosait, hogy pénteken hasonló kezdés után egy tízest kapott a csapat Bécsben... Tizenhárom perc után pedig már majdnem megvolt ennek a fele, hiszen előbb Mihály Ákos passzát Cameron Gaunce váltotta gólra, huszonegy másodperccel később Csollák Márkó passzolt Trevor Cheekhez, aki középről megszerezte saját maga második, a Volán negyedik gólját.
A második harmadban egy kicsit tovább kellett várni az első fehérvári gólra, mégpedig egészen a 27. percig, ekkor Hári János remekül passzolt az alapvonalról középre, az érkező Anze Kuralt pedig ellőtte a korongot a huszonegy esztendős Levente Gratzer mellett, 5–0. Szűk két perccel a szünet előtt jött az újabb fehérvári gól, Magosi Bálint jobbról passzolt a túloldalra, ahol menetrendszerűen érkezett Anze Kuralt, és kapásból meglőtte az újabb gólját, ezzel egy héten belül másodszor jutott el mesterhármasáig. Még a dudaszó elött szépített az Innsbruck, Mark Rassell volt eredményes egy vendégkontra végén.
A záró periódusosra is maradt még a puskaporból, az 55. percben Trevor Cheek felzárkózott Anze Kuralt mellé, az amerikai légiós is mesterhármast jegyzett az Innsbruck ellen.
Folytatás szerdán, az Olimpija Ljubljana ellen, Zebra day-jel megfűszerezve.