-
Vízisport tábor a Vitál Clubbal - újraélesztést tanultak az utolsó napon
Vízi sportélettel töltötték meg a fiatalok a Csónakázó-tavat a hét minden napján, hiszen idén is nagy sikere volt a Vitál Club nyári kajakos napközis táborának. A tábor utolsó délelőttjén Klupács Péter mentőtechnikus volt a vendég és segítségnyújtást, újraélesztést tanított a gyerekeknek, ahogy ezt hosszú évek óta teszi a fehérvári fiataloknak iskolákban, rendezvényeken.
2026.07.04. -
Aktív NAV-os nyugdíjasok
Aktívan telt a június a Fejér vármegyei Adóügyi Nyugdíjas Klub tagjai számára: az ország másik felében nyárindító fesztiválon vettek részt, meghallgatták Dés László koncertjét a MET Arénában, de jártak a Szent II. János Pál pápa életét bemutató kiállításon is, ahová elkísérte őket Székesfehérvár polgármestere is.
2026.07.03. -
Magunk tehetünk a legtöbbet
Székesfehérvár még évekkel ezelőtt tért át a biológiai szúnyoggyérítésre. A környezetkímélő módszer nem károsítja a többi élőlényt, csak a csípőszúnyog lárváját. A szúnyogok és a lárvák számát is rendszeresen monitorozzák a városban, és tavasztól folyamatosan védekeznek kimondottan azokon a helyeken, ahol sok szúnyog kelhetne ki. Fontos, hogy magunk is foglalkozzunk a megelőzéssel saját udvarukban.
2026.07.03. -
Fatelepítéshez kér segítséget az ASKA
Faültetési programjához kér segítséget az ASKA Alapítvány. Az állatotthon olyan magánszemélyek és kertészetek jelentkezését várja, akik és amelyek növények felajánlásával tudnának segíteni. Az akció megvalósítását őszre tervezik – olvasható a program Facebook-oldalán.
2026.07.02.
Két hétig láthatók a mesés kiskertek a Zichy ligetben.
Székesfehérváron második alkalommal rendezték meg az óvodáknak szóló, Mesés kiskertek című versenyt a Zichy ligeti Zenepavilon környékén. A város mind a 23 óvodája bekapcsolódott a megmérettetésbe. A verseny célja, hogy a gyerekek megismerjék a kertészkedés alapjait, örömüket leljék a munkában, és szeressék, tiszteljék a természet értékeit.
Különleges, hogy a versenyt nem csak Székesfehérváron, de Kanadában is figyelemmel kísérik, hiszen a várost meghívták egy nemzetközi megmérettetésre, melynek részét képezi a Mesés kiskertek vetélkedő is - mondta a verseny megnyitóján Cser-Palkovics András polgármester. A cél, hogy Fehérvár minél zöldebb, minél virágosabb legyen, és ebben a gyerekek is fontos szerepet vállalnak. Deák Lajosné önkormányzati képviselő szintén örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy 23 óvoda csatlakozott a versenyhez. Székesfehérvár fecskebarát város lett, ezért több intézmény festett fecskefigurákkal díszítette a vetélkedő helyszínét.
A megnyitó után a gyerekek nekiláttak a munkának. Egy 200x120 centiméteres, előkészített virágágyásból készítettek fantáziakerteket, melyekhez egy-egy választott mese adta az alapot. Az építésre egy óra állt rendelkezésre, fontos szempont volt a minél több természetes anyag felhasználása. A versenyt közös felkészülés előzte meg a szülőkkel és az óvodapedagógusokkal, így a felnőttek a versenyen már nem segíthettek.
Idén nem volt közönségszavazás, hanem szakértőkből álló zsűri értékelte a fantáziakerteket. A bírálóbizottság elnöke volt Lobitz Ákos, a mosonmagyaróvári verseny megálmodója, a további tagok Megyesi Éva, a Kertészet és Szőlészet szaklap újságírója, Dr. Bocsi Andrea, a CiB (Communities in Bloom, azaz Virágos közösségek) nemzetközi verseny európai és hazai koordinátora, Sohonyai Edit meseíró és Kiss Tibor kertészmérnök, a vetélkedő egyik támogatója voltak.
A zsűri a Palacsinta zenekar koncertje alatt visszavonult, hogy értékelje a produkciókat. Kizárólag a kiskertek fantázianevét ismerhették, azt azonban nem tudták, hogy a munkákat melyik óvoda készítette. Lobitz Ákos elnök elmondta, hogy fontos bírálati szempont volt a kiskert és a cím összhangja, illetve a gyerekek minél nagyobb mértékű szerepvállalása, aktivitása.
A zsűri egyhangú döntése alapján a versenyt a Rákóczi Utcai Óvoda Telhetetlen méhecskék című produkciója nyerte, ez az intézmény viszi tovább a vándorserleget a 2020-as vetélkedőre. Második lett a Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodája az Élet az erdőben című kerttel, míg a harmadik helyen a Rákóczi Utcai Óvoda Mancz János Tagóvodája végzett a Bogyó és Babóca című alkotással. A helyezettek kupákat kaptak ajándékba, illetve valamennyi óvodát emléklappal és tortával jutalmazták.