-
Ősbemutató Fehérváron
Ha Hans Zimmer hallotta volna a Májer Lajos emlékére című mű szombati ősbemutatóját Fehérváron, talán már jövő héten a Vidi ultrákkal tartana a soroksári meccsre. Szombaton este öt, Magyarországhoz kötődő, ugyanakkor pályáján vagy zenei gondolkodásában az amerikai kultúrával is kapcsolatba került zeneszerző műveit mutatta be az Alba Regia Szimfonikus Zenekar.
2026.10.17. -
Elhunyt Kuna Károly
Hatvankilenc éves korában elhunyt Kuna Károly Jászai Mari- és Aase-díjas színművész. Halálhírét október 16-án este jelentette be a székesfehérvári Vörösmarty Színház, amelynek hosszú éveken át meghatározó tagja volt. A teátrum saját halottjának tekinti a művészt.
2026.10.17. -
A Webáruház
A Vörösmarty Színház Horváth Mózes rendezésében mutatja be, Németh Ákos: A Webáruház című drámáját. A darab a fiatalok drogfüggőségének kialakulását elemezi.
2026.10.16. -
Közösségi Régészeti Konferencia
A Szent István Király Múzeum ad otthont a IV. Országos Közösségi Régészeti Konferenciának. A kétnapos rendezvényen szó esik az eddigi eredményekről, de a szakemberek a jövőt érintő kihívásokra és feladatokra is fókuszálnak.
2026.10.16.
Kérdezd a zeneszerzőt! - ősbemutató a szimfonikusok kortárs estjén
A 2021 óta megrendezett koncertsorozat a 2026/27-es, A kapcsolódás című évadban is a kortárs zene sokszínűségét állítja a középpontba.
Az évad első koncertje Magyarország és az Egyesült Államok zenei kapcsolatait járta körül, öt olyan zeneszerző művén keresztül, akiknek pályája vagy zenei gondolkodása valamilyen módon az amerikai kultúrához is kötődik.
A szombat esti koncerten volt az ősbemutatója Jancsó Gábor, a Blahalouisiana dalszerző-basszusgitárosának, Májer Lajos emlékére írrt művének, amely itt szólalt meg először. A 28 éve elhunyt csatár idén augusztusban lett volna hetven esztendős. A mű filmszerű zenei élményt adott, miközben a háttérben a Vidi UEFA kupa menetelésének legszebb pillanatait nézhette a közönség. Minden túlzás nélkül, ha Hans Zimmer hallotta volna, könnyen lehet, hogy jövő héten vasárnap már a Vidi ultrákkal, vonattal megy Soroksárra.

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Szabadságharcos úti székházának koncerterttermében, amit nemrég újított fel a város, a masszív párnázott székek és a padlózat sem recseg bele a pianokba.
A koncerten Balázs Ádám Path of the Extraordinary című műve magyarországi bemutatóként hangzott el. A Hollywoodban is ismert magyar zeneszerző mellett Lázár Dániel Modus Mobilis című darabja és Zarándy Ákos Unvergänglicher Klang című műve is ősbemutatót kapott. Thomas Kornel amerikai–magyar karmester-komponista Ice című vonószenekari alkotása pedig a klímaváltozás kérdéseire reflektált.
Az est karmestere Thomas Kornel volt, aki a Mississippi Valley Orchestra és a St. Cloud Symphony Orchestra művészeti vezetőjeként is dolgozik. A koncert házigazdája és a sorozat kurátora Dobri Dániel, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kortárs művészeti vezetője volt.
A Kérdezd a zeneszerzőt! sorozat az Artisjus – Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel koprodukcióban valósult meg, és ezúttal is arra adott lehetőséget, hogy a közönség közelebbről is megismerje a kortárs zeneszerzés különböző hangjait és alkotóit.