-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
KÉPES - Közösségi Értékteremtő Program - felújítás a Gyöngyvirág Óvodában
Fehérvári vállalatok, civil szervezetek az önkormányzattal közösen újították fel a KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program keretében a 38 éves Gyöngyvirág Óvoda épületét. Szombaton délelőtt az óvoda udvarán a játékokat és a kerítést szerették volna lefesteni, azonban az eső ezt meghiúsította, de a nyáron végzett felújításokat mind meg tudták mutatni: négy vizesblokk és két folyosó is teljesen megújult, illetve a tetőszigetelést is helyreállították.
2013.09.14. 12:10 |
Fehérvári vállalatok, civil szervezetek az önkormányzattal közösen újították fel a KÉPES – Közösségi Értékteremtő Program keretében a 38 éves Gyöngyvirág Óvoda épületét. Szombaton délelőtt az óvoda udvarán a játékokat és a kerítést szerették volna lefesteni, azonban az eső ezt meghiúsította, de a nyáron végzett felújításokat mind meg tudták mutatni: négy vizesblokk és két folyosó is teljesen megújult, illetve a tetőszigetelést is helyreállították.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA

Az esős délelőttön a Gyöngyvirág Óvoda mókus csoportja vidította fel a kültéri festést feladni kényszerült felnőtteket.
Ebihara Jiro, a Denso Gyártó Magyarország Kft. elnöke, a kezdeményezés elindítója örömét fejezte ki a felújítás kapcsán. Reményét fejezte ki, hogy a jövőben is több hasonló összefogást lehet majd létrehozni. Arról is beszélt, hogy a város szeretete összehozta a cégeket, hogy közösen tudjanak tenni a közösségért.

Akik nélkül nem valósulhatott volna meg a felújítás: a vállalatok képviselőinek csoportképe a KÉPES - Közösségi Értékteremtő Programról szóló tábla előtt.
Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a vállalatok számára nem ismeretlen a társadalmi felelősségvállalás, azonban a Gyöngyvirág Óvoda felújításáért a cégek és az önkormányzat közösen fogott össze, ami példaértékűnek mondható országos szinten is. „Együtt többre vagyunk képesek és a szeretet parancsát követve összefogtunk legnagyobb kincsünkért a gyermekekért.” – mondta Vargha Tamás.

Az egyik vizesblokk a felújítás után. Arra is figyeltek, hogy a fiúknak gyerek piszoár is legyen a falon. Halmai Tamásné óvodaigazgató köszönetet mondott a vállalatoknak illetve az önkormányzatnak is, továbbá kiemelte a Városgondnokság szakembereit, akik a nyári kánikulában gyors és jó minőségű munkát végeztek az intézményben.
A projekt résztvevői és az önkormányzat az idei évben csaknem 17 millió forintot gyűjtött össze elsősorban olyan munkálatok támogatására, amelyekre nem hívható le pályázati forrás, és amelyhez olyan javítások tartoznak, mint az épület vizesblokkjai, burkolat és a beázás miatt megrongálódott tetőszerkezet felújítása. A munkálatok közben kiderült egyéb javítások miatt majd 20 millió forintos felújítást végeztek az intézményben.
Bozai István városgondnok elmondta, hogy a régi vizes blokkokat kicserélték a vezetékrendszerrel együtt, a helyiségek előtti folyosót leburkolták. A pénzügyi keret maradék részét pedig a tető szigetelésére fordították. „Örülök, hogy Fehérváron olyan nemzetközi vállalatok vannak, akik össze tudnak fogni egy nemes ügyért.” – emelte ki a Bozai István.
