Kampány a fehérvári civilek javára

  Meghozta eredményét a székesfehérvári Önkormányzat által az adó 1 százalék felajánlására tavaly indított nagyszabású kampány. A felhívásoknak köszönhetően az adózóktól a helyi civil szervezeteknek juttatott összeg meghaladta a 100 millió forintot. Közben az adózókat is segítik az adóbevallások elkészítésével a Fehérvári Civil Központban és a Civil Korzón. A témában rendezett sajtótájékoztatón ismertették egy friss kutatás eredményeit is.
2012.04.19. 09:23 |
 Meghozta eredményét a székesfehérvári Önkormányzat által az adó 1 százalék felajánlására tavaly indított nagyszabású kampány. A felhívásoknak köszönhetően az adózóktól a helyi civil szervezeteknek juttatott összeg meghaladta a 100 millió forintot. Közben az adózókat is segítik az adóbevallások elkészítésével a Fehérvári Civil Központban és a Civil Korzón. A témában rendezett sajtótájékoztatón ismertették egy friss kutatás eredményeit is.
Az adó 1%-ot igénylő székesfehérvári civil szervezetek listája itt található!
 Sikerként értékelte a 2011-es adó 1 százalékos kampányt Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere. Elmondta: „A Nemzeti Adó- és Vámhivatal márciusi adatai szerint tavaly 18.721 adózó ajánlotta fel adója 1 százalékát érvényesen működő fehérvári szervezetnek. Mindez több mint 100 millió forintot – egészen pontosan 100.538.350 forintot – jelentetett több mint 300 helyi egyesületnek, alapítványnak vagy szövetségnek.” Róth Péter arra biztatta az adózókat, hogy használják ki a felajánlás lehetőségét, hiszen ezzel olyan civil szervezeteket, intézményeket támogatnak, akik Székesfehérvárt és az itt élő lakosság javát szolgálják.
 A sajtótájékoztatón Domokos Tamás, az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet módszertani igazgatója beszámolt egy az adó 1 százalék felajánlásával kapcsolatos, friss kutatás eredményeiről. Az Alba Radar program keretében április 1-2-án készült felmérés során 300 főt kérdeztek meg telefonon. A válaszadók mindössze 3 százaléka mondta, hogy még nem hallott a felajánlás lehetőségével. A megkérdezettek több mint fele tud erről és élt is a lehetőséggel, 41 százalék azonban még soha nem ajánlotta fel adója 1 százalékát. A kutatás összegzése szerint idén az adóbevallást benyújtó székesfehérvári állampolgárok 58 százaléka helyi, 13 százaléka nem helyi civil szervezetnek tervezi a felajánlást, 20 százalékuk – bár készít adóbevallást – nem akar élni az egy százalék kínálta lehetőséggel, a bizonytalanok aránya pedig közel 10 százalék.
 
 Az adóbevallást segítő kezdeményezésekről is beszámoltak a sajtótájékoztatón. A Civil Margaretta Közhasznú Egyesület szakemberei adó 1 százalék felajánlása ellenében térítésmentesen elkészítik az adóbevallást. – közölte Kriston Renáta, a szervezet elnöke. Elmondta: az adózók a Fehérvári Civil Központban vehetik igénybe a szolgáltatást május 20-ig. Megadott napokon – legközelebb például április 25-én, szerdán – azonnal elkészítik az adóbevallást, egyébként pedig néhány napos határidővel vehetik át az állampolgárok a kitöltött dokumentumokat. Feltétel mindössze, hogy az adózóknak az egyesület listáján szereplő székesfehérvári szervezet vagy intézmény javára kell felajánlaniuk az 1 százalékot.
 
 Újra meghirdette adóbevallás-készítési programját a Civil Szervezetek Regionális Szövetsége. – közölte Gábor Imre projektfelelős. Az adózókat az Alba Plazában működő Civil Korzón várják hétköznapokon 14.00-18.00 óra között, de a tervek szerint májusban meghosszabbítják a nyitva tartást 10.00-től 18.00 óráig, hétvégén pedig 10.00-től 14.00 óráig. A szükséges dokumentumokat május 19-én 14.00 óráig veszik át, 21-én már csak az elkészült bevallások kiadása történik. A kitöltött dokumentumot jelenleg egy nap alatt elkészítik, de a tavalyi tapasztalatok alapján májusban három-négy napot várni kell. „A CISZ szolgáltatása 2011-ben ingyenes volt, a támogatási rendszer változásai miatt azonban ez idén már nem lehetséges, a szolgáltatás ellenértéke 3.000 forint.” – tette hozzá Gábor Imre. Kiemelte: a bevallás mellé természetesen idén is biztosítják a támogatható civil szervezetek közti választáshoz szükséges információkat, kikeresik az adószámokat és igyekeznek elérni, hogy az 1 százalékok lehetőleg a helyi szervezeteket segítsék.