-
Minden gyermek érték
Kedden tartották a sikeresen megvalósult Szakmai fejlesztés a sajátos nevelési igényű gyermekekért projekt zárókonferenciáját. A program célja a Székesfehérvári Tankerületi Központ által fenntartott, sajátos nevelési igényű és pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekeket oktató intézmények fejlesztése volt.
2026.06.30. -
Semmelweis-nap Fehérváron
Semmelweis-napi ünnepségen köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata kedden a Hiemer-házban. Hagyományosan itt adták át a „Székesfehérvár Egészségügyéért” díjat, melyet idén Dr. Gayor Kiran Prabhat és Szegfű Ilona vehetett át. Idén először találtak gazdára a Fejér Vármegye Gyermekeiért Alapítvány szakmai díjai is.
2026.06.30. -
Vízhiány több településen
Vízhiány lépett fel több Fejér megyei településen is az elhúzódó kánikula miatt. A hálózat sok helyen nem bírta a hirtelen érkezett terhelést, tartálykocsikkal segíti a Fejérvíz az ellátást. Bár a vízhiány megoldódott, több településen vízkorlátozást vezettek be.
2026.06.30. -
Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték
A magyar egészségügy napjához kapcsolódóan előbb koszorút helyezett el Semmelweis Ignác emléktáblájánál, majd a Hiemer-házban köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata.
2026.06.30.
Jó gyakorlatok a katolikus nevelésben
A Székesfehérvári és a Pécsi Egyházmegye egy konzorciumban együttműködve 130 millió 749 ezer Ft támogatásban részesült az Új Széchenyi Terv keretében. Az egyházmegyék közötti konzorciumi együttműködés pályázat megvalósításához kapcsolódó formája egyedülálló Magyarországon. A projektnek köszönhetően megtörténik az új pedagógiai módszertanok bevezetése is.
2015.05.28. 08:36 |
A Székesfehérvári és a Pécsi Egyházmegye egy konzorciumban együttműködve 130 millió 749 ezer Ft támogatásban részesült az Új Széchenyi Terv keretében. Az egyházmegyék közötti konzorciumi együttműködés pályázat megvalósításához kapcsolódó formája egyedülálló Magyarországon. A projektnek köszönhetően megtörténik az új pedagógiai módszertanok bevezetése is.
Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „A Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye köznevelési feladatainak minőségorientált fejlesztése” című, TÁMOP-3.1.17-15-2015-0008 azonosító számúpályázata révén. A projekthez kapcsolódó nyitórendezvény 2015. május 29-én 10.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a székesfehérvári Szent Gellért Hotelben (8000 Székesfehérvár, Mátyás király krt. 1.).
A 100 százalékos támogatási intenzitású projekt általános célja a Székesfehérvári és a Pécsi Egyházmegye fenntartásában álló köznevelési intézmények pedagógiai alapdokumentumaival, valamint a köznevelési célokkal összhangban egyrészt az egyházi intézményfenntartói szerepkör erősítése, másrészt az egyházak által fenntartott köznevelési intézményekpedagógiai módszertanának felülvizsgálata és jó gyakorlatok alapján történő egységesítése a fenntartóváltásból eredő többletfeladatok hatékony ellátása érdekében. Az egyházmegyék közötti konzorciumi együttműködés pályázat megvalósításához kapcsolódó formája egyedülálló Magyarországon.
A konzorciumi tagok összesen 32 feladat-ellátási helyen rendelkeznek köznevelési intézményekkel. Jelen projekt egyik fő célja, hogy az intézmények között olyan együttműködést és együtt gondolkodást indítson el, mely révén megteremthetőekaz egységes katolikus nevelés alapjai. További cél, hogy integrálhatóvá váljanak olyan nevelési módszertanok, melyek a katolikus értékek elmélyítése mellett aszínvonalas óvodai, általános- és középiskolai oktatás szilárd alapjainak lefektetését is lehetővé teszik.
Akatolikus közoktatási intézmények diákjainak összetétele igen változatos, a gyermekeka társadalom legkülönfélébb rétegeiből érkeznek az egyházi létesítményekbe, testi-lelki-szellemi fejlettségük is sokszínű, ezért további cél a különféle háttérrel rendelkező tanulókesélyeinek kiegyenlítése is. Aprojekt révén lehetővé válhat az értelmi képességek és testi-lelki adottságok arányos fejlesztése a katolikus vallás erkölcsi alapjain. A pályázat megvalósítása során a speciális körülmények, adottságok figyelembevételével módszertani megoldások felkutatása, összegyűjtése történik az oktatás szakmai minőségének és hatékonyságának növelése(a továbbtanulás segítése, a tehetséggondozás támogatása, a katolikus intézményi értékek elmélyítése, a felzárkóztatás támogatása, a lemorzsolódás arányának csökkentése) érdekében.
A projekt további fontoscélkitűzése, hogy a konzorciumi partnerek által fenntartott köznevelési intézményeinkben azonos integrált fenntartói és irányítási rendszer alakuljon ki, különösen minőségirányítás, adminisztráció, humán erőforrás gazdálkodás, vezetői információs rendszerek és egyéb informatikai rendszerek tekintetében. Az integrált rendszer bevezetését megelőzi az intézmények helyzetelemzése, melynek mentén célirányosan indítható el a fejlesztés.
A projektnek köszönhetően megtörténik az új pedagógiai módszertanok bevezetése, a legjobb gyakorlatok implementálása,valamint az iskolai vezetők és pedagógusok továbbképzése.
Apályázat eredményeinekbemutatását és elterjesztését azintézmények közötti aktív kapcsolattartás megteremtéseés a kommunikációs felület kialakítása segíti elő.
A projekt hosszú távú célja, a minőségi oktatás és ehhez mindenki számára történő hozzáférés biztosítása az egyházi fenntartású köznevelési intézményekben. A projektnyitó rendezvényre a Pécsi és a Székesfehérvári Egyházmegye szeretettel vár minden kedves érdeklődőt.