Jelképes faültetéssel kezdődött Fehérváron az Országfásítási Program

Az Agrárminisztérium által novemberben útjára indított Országfásítási Program keretében Székesfehérváron a Petőfi parkban ültetettek fákat kedden délelőtt. Székesfehérvár mellett további hat település: Alsószentiván, Baracs, Balinka, Isztimér, Mór és Pusztavám is részt vesz az országos programban.
2019.11.19. 13:47 |
Jelképes faültetéssel kezdődött Fehérváron az Országfásítási Program

November elején indult el az Agrárminisztérium Országfásítási Programja. Az ősszel kezdődött ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel. Az állami erdőgazdaságok erdőtelepítési mintaprogramjának célja az erdőgazdálkodási tevékenységre és a klímavédelemre való figyelemfelhívás mellett az erdőterület közvetlen növelése is.

Hat Fejér megyei település és Székesfehérvár is csatlakozott az országos programhoz, mely a Petőfi parkban három fa jelképes elültetésével vette kezdetét. Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint Majoros Gábor, a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója ültették el a fákat.

A fásítást ösztönző programra a szaktárca a Vidékfejlesztési Program módosításával ad támogatásokat. Az erdőtelepítési támogatásokat 80-130 százalékkal növelték meg, valamint a tárca 500 millió forintos keretösszeggel új felhívást tett közzé önkormányzatok és civil szervezetek számára, amelynek keretében a pályázók az Országos Erdészeti Egyesület szakmai támogatásával települési szintű faültetések, utcafásítások, közpark-fásítások megvalósításához igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást.

Az ültetést megelőző sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester a húszezer ember lakta lakótelep mellett található parkban elmondta, hogy kiemelten fontos, és szimbolikus jelentősége is van a térségben ma induló programnak: „Az erdősítésen túl a belterületen is növelnünk kell a zöldfelület arányát. Az Országfásítási Programba remekül illeszkedik az a program, amit a témában Székesfehérváron álmodtunk meg a szakemberekkel közösen, a Kormány támogatását élvezve, és a Vadexszel, a Városgondnoksággal együttműködve. Az évekkel ezelőtt elindított Fehérvár Tüdeje programban már az első négy hektár erdőt el is ültettük, a következő ütemben pedig tavaszig még több mint százezer fát ültetünk.” A polgármester kiemelte: a klímavédelem kapcsán az együttműködés, a közös gondolkodás és a cselekvés lehet a kulcs, éppen ezért állítanak a mai napon a minisztérium, a Vadex, Fejér megye és Székesfehérvár programbeli együttműködésének is emléktáblát, amelyet egy sukorói gránittömb őriz majd az emlékfák mellett.

„Aki fát ültet, az a jövőnek ültet. A mostani jelképes faültetéssel is szeretnénk ráirányítani a közvélemény figyelmét a hazánkban zajló erdősítésekre, a meglévő erdők minőségi fenntartására, az erdőgazdálkodás gazdasági, és a klímavédelem társadalmi fontosságára is.” – mondta dr. Feldman Zsolt. Az államtitkár beszédében hangsúlyozta: a térség téma iránti szakmai elköteleződését jól példázza, hogy az országos ültetések egy tizedét Fejér megyében valósítják meg a jövő év tavaszáig. Mint mondta, a Vidékfejlesztési Program módosításával, és az Országfásítási Programmal létrejövő fenntartható erdőtelepítéssel azt remélik, hogy a következő három-öt évben legalább huszonötezer hektárnyi új zöldterület jön létre.

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy a megyeszékhely mellett az egész megyében kiemelt feladatnak tekintik a klímavédelem terén tett azon lépéseket, amelyekkel a közös jövőt tudják szolgálni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az előző ciklusban létrehozott első Fejér Megyei Éghajlatváltozási Platform, amely a klímaváltozásból adódó kihívásokra keresi a válaszokat. Ahogy az elnök elmondta, a platform az egyik válasza az erdősítés, ezért is tartották fontosnak, hogy Székesfehérvár mellett további hat település: Alsószentiván, Baracs, Balinka, Isztimér, Mór és Pusztavám is részt vegyen az országos programban.

A Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. a megye legnagyobb erdőgazdálkodója. Ahogy Majoros Gábor vezérigazgató fogalmazott, a mostani program újabb mérföldkő, szakmai kihívás és felelősség is cég számára, főleg, ha egy európai szinten alulerdősített ország klímavédelmi törekvéseit vesszük alapul.