Járdafelújtás a Szövetség utcában, indul az Attila utca felújtása is

Múlt héten kezdődött a Szövetség utcában a járda felújtása, amit a képviselői keret terhére a Városgondnokság pályáztatott meg - mondta Földi Zoltán a Felsőváros önkormányzati képviselője. A szövetség utcában a kivitelező 208 méter hosszan és több mint másfél méter szélesen építi újra az aszfaltos járdát és javítja a szegélyt is. A városrészben, pályáztatás után hamarosan kezdődik az Attila utca felújítása is.
2015.10.21. 13:23 |
Múlt héten kezdődött a Szövetség utcában a járda felújtása, amit a képviselői keret terhére a Városgondnokság pályáztatott meg - mondta Földi Zoltán a Felsőváros önkormányzati képviselője. A környét utcáinak útburkolata még korábban megújult, viszont több helyen elmaradt a járdák felújítása. A szövetség utcában a kivitelező 208 méter hosszan és több mint másfél méter szélesen építi újra az aszfaltos járdát és javítja a szegélyt is.
A körzet képviselője kiemelte, hogy az ONCSA-telep lakói között egyre több fiatal pár található és kezd megváltozni ennek a városrésznek a képe, ugyanis sok ház gazdát cserélt az elmúlt években, amiket szépen felújtottak a tulajdonosok. Ezért is fontos, hogy ne csak az autóutak burkolata, hanem a járdáké is megújuljon a környéken. Mint mondta a járdafelújítás jövőre is folytatódik a környéken és a Felsőváros egy nagyon régi utcájának, az Attila utcának a felújítása is elkezdődik. Tavasz elején a Berényi út és az Ond utca között, majd az Ond és a Kund között lesz útfelújítás és csapadék csatorna építés után a Kund utca és a Koppány utca közötti szakaszon is megkezdődik a burkolat teljes felújítása.

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.