-
Kezdődnek az óvodai nyílt napok
A Rákóczi Utcai Óvoda nyílt napjával március 18-án, szerdán megkezdődnek a városi fenntartású óvodák nyílt napjai. A beiratkozásra pedig április 27-29. között lesz lehetőség. Az óvodavezetők és az óvónénik szeretettel várjak az ismerkedési alkalmakra a gyermekeket és szüleiket.
2026.03.16. -
Talpra magyar flashmob
A március 15-i hétvégén érdemes volt nyitott szemmel járni a városban, a Vörösmarty Színház több helyszínen ünnepi flashmobra készült. Vasárnap az Alba Plazánál, a Vörösmarty Színháznál, és a Városház téren is tartottak villámcsődületet.
2026.03.15. -
Megnyílt a Rajzos
A Juhász Gyula utca 2. szám alatt, a korábbi farmerbolt helyén hivatalosan is megnyílt Székesfehérvár legújabb kultúrkávézója. A Rajzos fantázianevű kávézó és bár élőzenével, beatbox-szal, improvizációs színházzal, könyvbemutatókkal, felolvasóestekkel és számos más kulturális programmal várja majd vendégeit.
2026.03.13. -
Drónverseny középiskolásoknak
A résztvevő csapatok négy hónapnyi felkészülése és gyakorlása után a pénteki elődöntővel megkezdődött az ország első középiskolai drónversenye. Az Alcoa Keréktermék Gyár és az Alba Innovár Digitális Élményközpont által szervezett különleges versenyen komoly izgalmak várták a résztvevő középiskolásokat.
2026.03.13.
Jáky 75 – sokszínű gálával ünnepelt a neves fehérvári technikum
A Székesfehérvári SZC Jáky József Technikum idén 75 éves, amely alkalomra több állomásból, eseményből álló programsorozatot szerveztek.
Ebben a Geodéta Jáky Kupa Sóstó és az újraindult KÉK, azaz Kreatív Építő Kezek szakmai versenyek mellett helyet kapott általános iskolásoknak szóló rajzverseny, Ki-mit-tud?, előadások, öregdiák találkozó, kerekasztal-beszélgetések. Az ünnepi programsorozat kiemelkedő eseménye volt a Jáky 75 gála, amelyet csütörtökön délután rendeztek meg az Alba Regia Sportcsarnokban. A Laguna Táncegyesület nyitótáncát követően köszöntőkkel folytatódott a program.
A város hagyományainak része a Jáky Technikum. „Nagyon sok család élete kapcsolódott és kapcsolódik Székesfehérváron is ehhez az iskolához, és ezt családunkban is tapasztaltam, jákysnak lenni azt jelenti: egy közösséghez tartozunk!” – kezdte ünnepi köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András. Székesfehérvár polgármestere a közönség soraiban ülő fiatalokat megerősítette abban, hogy kiváló szakterületet választottak, amelyre óriási szükség van ma. A XXI. század technikai újdonságai eszközök a szakemberek kezében, amelyeket ismerni kell, és a technikumban megszerzett tudást - ha egy mód van rá - az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán tovább bővítve, itt helyben, a város fejlődése érdekében hasznosítani. Dr. Cser-Palkovics András egy emléklappal köszöntötte a születésnapos intézményt.
„75 év egy emberöltő. Egy közösség életében már történelem. Olyan történelem, amelyet a diákok, dolgozók és partnerek együtt írtak. Munkájuk, kitartásuk és hitük tette az intézményt azzá, ami ma: Magyarország egyik meghatározó szakképzést folytató intézménye.” – mondta Horváth Lajos Zoltán, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója, aki felidézte az indulás körülményeit. "Az 1950-ben indult iskolának kezdetben kevés tanterem, kevés pedagógus és sok gond jutott. A tanárok vasárnapoként járták a környéket népszerűsítve a szakmát, és saját kézzel készítették a szemléltető eszközöket. Az évtizedek alatt az építkezés folyamatos volt, ennek köszönhető, hogy ma ez a közösség büszke lehet, arra, hogy 75 éven át megőrizte a szellemiségét, szakmai igényességét, a hagyományok tiszteletét.” A jelenlegi és a pályaválasztás előtt álló fiatalokhoz szólva kiemelte, a szakképzés azért különösen értékes, mert miközben biztos jövőt és becsülettel végezhető, értéket teremtő hivatást ad, egyúttal olyan önbizalmat és életre szóló tapasztalatot is nyújt, amelyből egész életpályája táplálkozik.
A sokszínű programokkal az volt a cél, hogy egyszerre jelenjen meg benne a múlt, a jelen és a jövő, mondta a technikum igazgatója. Dr. Oroszné Stefánkó Éva kiemelte: „Szélesre nyitottuk a kapuinkat volt és jelenlegi diákjanik, tanáraink, oktatóink, együttműködő partnereink előtt. Ez a 75 éves évforduló a mi közösségünk ünnepe: egykori és jelenlegi diákoké, tanároké, mindazon oktatóké, akik együtt teremtették meg az alapokat, és az évtizedek alatt gyarapították iskolánkat.” Az igazgatónő hozzátette, a Jákysok közösségként tekintenek magukra, az itt végzett diákok behálózzák az országot, és képviselik szakmájukat az itt megalapozott, majd továbbfejlesztett legjobb tudásuk szerint.
A Jáky 75 gálaműsorban egykori és jelenlegi diákok és tanárok váltották egymást a színpadon.
Zenével, tánccal, énekkel, hangszeres számokkal szórakoztatva a közönséget mutatták meg, nemcsak a biológia, a földmérés, a matek vagy éppen sport területén állnak helyt. Az ünnepi eseményen köszöntötték azokat a kollégákat, akik több évtizedes oktató-nevelő munkájukkal szolgálták az oktatást, nevük egybeforrt az iskolával. Jáky életmű emlékdíjat vehetett át Miklós Andrea, Lada Csaba és Lukács Józsefné. Az esten adták át az évforduló alkalmából kiírt rajzpályázat díjait is. A „Hidak és utak mesterei”, az „A jövő mérnöke” és az „A természet és az építészet harmóniája” témákban mintegy 70 alkotást küldtek az általános iskolások. Szintén az ünnepségen köszöntötték a Geodéta Jáky Kupa Sóstó és a KÉK (Kreatív Építő Kezek) verseny győzteseit.
A műsor záróblokkjába vidám perceket csempésztek a diákok, akik a mindenkori házirendekből szemezgettek.
Így a közönség többek között megtudhatta azt is, hogy az 1959-ben iskolába járó diákok tánciskolába, moziba, bálba, színházba csak az osztályfőnök engedélyével mehettek. 1967-ben, csak úgy mint napjainkban, felkészülten kellett érkezni, ugyanis „A tanítási óra alatt a könyvet, füzetet csukva kell tartani, kivéve, ha a kinyitásnak az ideje elérkezett. Súgni nem szabad!” A gálát a 13.d osztályos Boros Ábel Jáky-blues dala és az arra készült flashmob zárta, hatalmas sikert aratva.