-
Digitalizáció az iskolákban
Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.
2026.06.30. -
Példás életút
Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.
2026.06.29. -
Szoboszlai a King City Skateparkban
Egy igazán pörgős székesfehérvári eseménnyel veszi kezdetét a Telekomosok Fesztiválja, amely az ország öt ikonikus pontjára hozza el a sport, a kultúra és a digitális világ fúzióját. Július 5-én egy izgalmas városi élményparkká alakul a King City Skatepark, ahova Szoboszlai Dominik is kilátogat. Napközben táncbemutatók, rap csaták, este pedig Bongor és Lil 404 koncertjei fokozzák a hangulatot.
2026.06.29. -
Jótékonysági tanszergyűjtés
Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.
2026.06.29.
Újra Macskatéka Olvasóklub lesz a Gárdonyi Géza Művelődési Ház könyvtárában
Május 30-án, csütörtökön 17 órakor Macskatéka Olvasóklub lesz a Gárdonyi Géza Művelődési Ház könyvtárában, ahol Szabados Melinda, a Kilincscica és az Ovi csodálatos világa című mesekönyvek szerzője várja meseórára a gyerekeket. A programot óvodás és kisiskolás korosztály számára ajánlják, a részvétel díjtalan.
2019.05.30. 06:11 |