-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Ismét a belvárosba települ a HEROSZ - rajzpályázatot hirdetnek és nyári táborral is várják a gyerekeket
Újabb programokkal folytatódik e hét szombatján és júliusban a Herosz fehérvári állatotthonának „Közelebb a polgárokhoz" mottóval indított sorozata. Ismét megrendezik a gyerekek körében rendkívül népszerű napközis tábort, és meghirdetnek egy rajzpályázatot is, amelynek keretében saját kedvenceiket ábrázolhatják az iskolások a legkülönfélébb technikákkal. Mindezekről sajtótájékoztatón számoltak be csütörtökön a szervezők.
2013.06.27. 13:01 |
Újabb állomásaihoz érkezik a fehérvári Herosz hatrészes, tájékoztató és adománygyűjtő programsorozata, amelyet áprilisban indított a menhely Székesfehérvár Önkormányzata és az Alba Plaza támogatásával. Krepsz Gyöngyi, az állatotthon vezetője elmondta, június 29-én, szombaton 10 órától saját pavilonjukkal ismét kitelepülnek a bevásárlóközpont előtti térre.
A menhely önkéntesei örökbefogadásra váró állatokkal együtt várják az érdeklődőket. Ismét lesz tanácsadás, ezúttal Dr. Hatos Zsuzsanna állatorvos beszél a kedvenceinkre leselkedő nyári veszélyekről. Lehetőség nyílik az Állatotthon támogatására is, szívesen fogadják a száraz tápokat és a készpénzes adományokat.
A sorozat következő állomása július 27-én lesz ugyancsak a Plaza előtt, akkor a cicák helyes gondozásáról, szabadban, illetve lakásban tartásának előnyeiről, hátrányairól lesz szó.

Krepsz Gyöngyi a menhely nyári táboroztatásáról is beszélt: a napközis táborba 2-8. osztályos általános iskolásokat várnak három turnusban, július 22-26., augusztus 05-09. és augusztus 12-16. között. A gyerekek megismerkednek a menhely tevékenységével, lakóival, az állat- és természetvédő egyesületek munkájával, lesznek gyakorlati foglalkozások, állatorvosi előadások, játékos vetélkedők, állathang-felismerési teszt, ismerkedés a Sóstóval és a Vadmadárkórházzal, illetve sok egyéb más.

A programok szervezői egy kiskutya és egy kiscica társaságában invitálták az érdeklődőket a pláza elé, ahol szakemberekkel és további gazdára váró állatokkal találkozhatnak szombaton
A Fehérvári Állatotthon, a Vadmadárkórház és a Vörösmarty Mihály Könyvtár Gyermekrészlege „Legkedvesebb állatom” címmel közös rajzpályázatot hirdet, értékes könyvjutalomban részesülnek azok a gyerekek, akik a legkiválóbb alkotásokat készítik. A részleteket Horváth Hella, a Vadmadárkórház önkéntese ismertette. A pályázaton általános iskolások indulhatnak alsó és felső tagozatos kategóriákban, kedvenc állatukról készíthetnek A/4-es méretű pályamunkát bármilyen szabadon választott technikával. A rajzokat szeptember 20-ig lehet eljuttatni a Vörösmarty Mihály Könyvtár gyermekrészlegébe, a Budaú úti, illetve a Sziget utcai Tagkönyvtárba, valamint a Állatotthonba.
A rajzokat szakértő zsűri fogja elbírálni, a díjakat pedig október 4-én, az Állatok Világnapján adják át az Alba Plazában, ahol nagyszabású kiállítás nyílik a munkákból.
A sajtótájékoztatón elhangzott továbbá, hogy a Takarodó úti menhelyen már tapasztalják a januárban bevezetett chipezés előnyeit. Számos beszállított kutyának megtalálták a gazdáját, így a korábbi 200-as létszám helyett jelenleg körülbelül 140 kutyust gondoznak a menhelyen. Azonban 90 cicáról is gondoskodnak, így örvendetes lenne, ha minél több, cicára vágyó gazdijelölt a menhelyről választana magának kedvencet.