-
Állami elismerések fehérváriaknak
Állami kitüntetést adtak át a napokban színészeknek, rendezőknek, a tudomány területén tevékenykedő embereknek, valamint íróknak, költőknek és zenészeknek. Köztük számos Székesfehérvárhoz kötődő közéleti személyiség is elismerésben részesült.
2026.03.19. -
Koszorúzással és misével emlékeznek
Koszorúzással emlékeznek március 21-én, szombaton délelőtt a Rác utcai Mártírok emlékművénél arra a tucatnyi fehérvári polgárra, akiket szovjet katonák gyilkoltak meg 1945. március 22-én. Az esemény gyászmisével zárul, amelyet Pavle Kaplan esperes celebrál.
2026.03.18. -
Vállalkozói fórum Fehérváron
Vállalkozói Fórumot rendezett Székesfehérváron a VOSZ, vagyis a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Fejér vármegyei szervezete. A résztvevők egyebek mellett gazdasági elemzésekről és jövőbeni lehetőségekről hallhattak előadásokat.
2026.03.18. -
Mandiner est az MCC-ben
Mandiner estet rendeztek a Mathias Corvinus Collegium Székesfehérvári Képzési Központjában. Az érdeklődőket egy Ukrajnáról szóló filmvetítés, valamint közéleti beszélgetés várta Orbán Balázzsal és Lentulai Krisztiánnal.
2026.03.18.
Iskolafelújításokról és a gyerekek biztonságának növeléséről is döntött a közgyűlés
Pénteki ülésén egyhangú döntéssel határozatot hozott Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Esztergom és Baja városok megyei jogú városi címének támogatásáról.
Esztergom vonatkozásában egy nyilatkozatot is elfogadott a képviselőtestület a két történelmi város kapcsolatának ismételt szorosabbra fűzéséről, Szent István királyunk örökségének méltó ápolása érdekében..
A közgyűlés döntött arról is, hogy allergiás rohamokat kezelő injekciókat kapnak a székesfehérvári óvodák, valamint az általános és a középiskolák, valamint kiterjesztik az intézkedést a bölcsődékre is.
A kezdeményezés annak a kisfiúnak az esete nyomán jött létre, aki mogyoróallergia miatt halt meg egy óvodai zsúr után Újpesten, még januárban. Az ilyen esetek elkerülésére szerzik be Fehérváron az ún. tollinjekciót, melyet a bölcsődékre is kiterjeszthetnek. A beadását mentősök tanítják meg az intézményekben.
A testület döntése értelmében folytatódik az iskolafelújítási program is, mintegy öt intézmény vizesblokk-felújítására írtak ki közbeszerzési eljárást.
A Hétvezér Általános Iskolában és a Táncsics Mihály Általános Iskolában már február elején sor került a munkaterület-átadásra, így a Kossuth Lajos és a Munkácsy Mihály Általános Iskolával együtt összesen már négy oktatási intézményben zajlanak jelenleg vizesblokk-felújítások. A fejlesztések három ütemben összesen 15 intézményt, és ezzel sok ezer gyermeket érintenek.
Érintett intézmények:
Táncsics Mihály Általános Iskola
Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola Sziget utcai Tagintézménye
Hétvezér Általános Iskola
Munkácsy Mihály Általános Iskola
Tóvárosi Általános Iskola
Vasvári Pál Általános Iskola
István Király Általános Iskola
Felsővárosi Általános Iskola
Kossuth Lajos Általános Iskola
Széna Téri Általános Iskola
Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Németh László Általános Iskola
Zentai Úti Általános Iskola
II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Bory Jenő Általános Iskola
A közgyűlésen köztéri alkotásokkal kapcsolatban is döntöttek. A Rákóczi út 20-26 mögött a Titkok Házával átellenben, az árnyas platánok alatt kis pihenőparkot alakítanak ki, ahol helyet kap majd a közadakozásból készülő Rákóczi-szobor, Nagy Benedek szobrászművész alkotása.

A közgyűlést követően Székesfehérvár polgármestere példaértékűnek nevezte a képviselőtestület munkáját:
"Miközben benne vagyunk egy választási kampányban és a világban is szomorú dolgok történnek, a testület nyugodtan, békésen, a város érdekeit szem előtt tartva tárgyalta és hozta meg a mai kérdésekben a döntéseket, ezt szeretném valamennyi képviselőtársamnak megköszönni pártállástól függetlenül."
Székesfehérvár polgármestere a szimbolikus döntések közül kiemelte az Esztergom és Baja városát érintő nyilatkozat kiadását: "A parlament előtt van egy törvényjavaslat, hogy ezt a két várost megyei jogú várossá minősítsék, ezt támogatta a testület egyhangúlag. Esztergom esetében ez azt is jelenti, hogy egy másik történelmi várost támogatunk, amelyik büszke hagyományaira."
dr. Cser-Palkovics András polgármester a tartalmi döntések közül kiemelte az ún. tollinjekciók beszerzését is: "Szeretnénk megakadályozni, hogy ne történhessen újra olyan tragédia, mint Újpesten, ahol egy kisgyermek halt meg hirtelen fellépő allergiás rohamban. Létezik az az injekció, amivel ezt el lehet kerülni, ennek beszerzéséről döntöttünk nemcsak az óvodák és az iskolák esetében, hanem a bölcsődék is kapnak ilyen gyógyszert."
A polgármester szólt a folytatódó iskolafelújítási programról is, amelynek keretében újabb öt általános iskolában indult el a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás vizesblokkok felújítására.