-
Új hotel Fehérváron
A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.
2026.03.17. -
Célegyenesben a Vasvári felújítása
A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.
2026.03.06. -
Erdőtelepítés Sóstón!
Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét.
2026.02.19. -
Útfelújítások a költségvetésben
A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.
2026.02.15.
Idén nyáron kezdődik a Ligetsor felújítása
Hétfőn késő délután lakossági fórumon ismertették a Ligetsor felújításának terveit és szó volt a júliustól bevezetendő, jelenleg véleményezési fázisban járó, új buszmenetrendről is. A Ligetsor felújítása a tervek szerint a közműcserékkel, a járda, az út, biciklis út és az új parkolók építésével együtt még idén nyáron elkezdődik és a teljes beruházás minden valószínűség szerint 2017-ben fejeződik be.
2016.02.15. 17:49 |
Hétfőn késő délután lakossági fórumon ismertették a Ligetsor felújításának terveit és szó volt a júliustól bevezetendő, jelenleg véleményezési fázisban járó, új buszmenetrendről is. A Ligetsor felújítása a közműcserékkel, az út, a biciklis út, a járda és a parkolók építésével együtt még idén nyáron elkezdődik. A teljes beruházás, mely várhatóan meghaladja majd a 700 millió forintot, minden valószínűség szerint 2017-ben fejeződik be.

A város polgármestere mellett Kovács Béla Sándor és Szigli István önkormányzati képviselők, Bozai István városgondnok, Kovács Zsolt városi rendőrkapitány, Szauter Ákos a Széphő Zrt vezérigazgatója, Steigerwald Tibor a Depónia igazgatója és Nagy Zsolt a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője is ott volt a lakossági fórumon.
Az út felújításával kapcsolatban Cser-PAlkovics András kiemelte, hogy a beruházás közműcseréket érintő részét a város saját forrásból finanszírozza, az útburkolat, a járdák, parkolók és biciklis út építését pedig EU-s forrásból valósíthatja meg Székesfehérvár. Az idei évben már lesz olyan lehívható EU-s forrás, melynek lehívásához kész tervekkel rendelkezik az önkormányzat. A két legnagyobb felújítás a Ligetsoron és a Pozsonyi úton (Berényi út és Fiskális közötti szakasz) lesz 2016-ban. A lakossági fórumon elhangzott, hogy a hamarosan megjelenő pályázatra a város azonnal be tudja nyújtani a kész terveket.

A Vörösmarty Mihály Általános Iskola mellett egy 36 férőhelyes és a Koronás Park mellett egy 48 férőhelyes, új parkolót építenek. Az iskola előtti bejáratot pedig parkosítják.
A Ligetsor teljes felújítása az egyik befejező része annak a városrészi rehabilitációnak is, ami néhány éve a Koronás Park, a Regionális Atlétikai Centrum és a magánberuházással megvalósult hotel illetve mellette a kosárcsarnok építésével kezdődött. Jelenleg folyik a Csónakázó-tó felújítása, a tó túlpartján pedig a Modern Városok Program keretében megvalósul a középiskolai kampusz, melynek része egy zöldmezős iskolaépítés is.

Nagy Zsolt a Polgármesteri Hivatal Közlekedési Irodájának vezetője arról beszélt, hogy két éve kezdődött a Ligetsor teljes felújításának a tervezése, amikor a Koronás Park és az új hotel megépült. Mint mondta a burkolatnak "megszűnt a teherbírása", amit nem lehet kopóréteg cserével felújítani. A tervezés közben pedig kiderült az is, hogy a Ligetsor alatt található 40 cm átmérőjű, mintegy 100 éves öntöttvas ivóvíz nyomóvezeték is cserére szorul és újraépítik az út alatt a tönkrement csapadékvíz és szennyvíz elvezető csatornát is. Az útpályát a kivitelezéskor 90 cm mélyen bontják fel, hogy megfelelően tartós útalapot lehessen építeni a tőzeges talajon.

Jelenleg tart még a tervek engedélyezési eljárása és a napokban várható, hogy megérkeznek a városhoz az engedélyes tervek. A hivatalos eljárások lefolytatása után szeretnék nyáron átadni a közbeszerzésen nyertes kivitelezőnek a munkaterületet. Előzetes számítások szerint nyolc hónapig tart majd a felújítás és elképzelhető, hogy nem lehet félpályás útlezárással elvégezni a munkát, hanem néhány alkalommal szakaszosan le kell majd zárni az utat.
A város polgármestere arról is beszélt a lakossági fórumon, hogy készül Fehérvár új, közösségi közlekedés hálózatának terve, melyhez folyamatosan várják a fehérváriak véleményét a város honlapján keresztül és a különböző városrészi fórumokon is. Kiemelte, hogy évtizedek óta szinten változatlan a közösségi közlekedés, mely nem alkalmazkodott az utóbbi évtizedekben a megváltozott igényekhez. Kérte, hogy a következő hetekben és az új rendszer elindulása után is küldjék el a véleményüket javaslataikat a hálózattal kapcsolatban, hogy minél jobbá lehessen azt tenni az utazóközönség számára.
Nagy Zsolt a Közlekedési Iroda vezetője a fórumon is bemutatta a tervezett, új buszmenetrendet, ami az 1976-ban bevezetett jelenlegi struktúrát váltja fel júliustól. Amikor a ma is használatos menetrend és hálózat alapja elindult, más volt még a város szerkezete és mások voltak az utazási igények is. A jelenlegi hálózat elavultságát pedig jól jelzi, hogy vannak olyan buszjáratok, amik néhány utassal közlekednek azonos utcákban, bizonyos városrészekben pedig nagyon kevés busz jár.
Nagy Zsolt a Közlekedési Iroda vezetője a fórumon is bemutatta a tervezett, új buszmenetrendet, ami az 1976-ban bevezetett jelenlegi struktúrát váltja fel júliustól. Amikor a ma is használatos menetrend és hálózat alapja elindult, más volt még a város szerkezete és mások voltak az utazási igények is. A jelenlegi hálózat elavultságát pedig jól jelzi, hogy vannak olyan buszjáratok, amik néhány utassal közlekednek azonos utcákban, bizonyos városrészekben pedig nagyon kevés busz jár.