Húsz év után tért vissza a Magyar Kézsebész Társaság kongresszusa Székesfehérvárra

Húsz év elteltével ismét Székesfehérvár ad otthont a Magyar Kézsebész Társaság Kongresszusának és a Fiatal Kézsebészek Fórumának szeptember 14-én és 15-én. A szakemberek nem csak szakmai programokon, de kulturális és városismereti aktivitásokon is részt vesznek a kétnapos rendezvény során.
2023.09.14. 16:10 |
Húsz év után tért vissza a Magyar Kézsebész Társaság kongresszusa Székesfehérvárra

A nulladik napon színházi előadással és vacsorával kezdődött, majd csütörtökön reggel ünnepélyes keretek között is megnyílt a Magyar Kézsebész Társaság 29. kongresszusa.

A szakmai előadásokon túl kulturális és városismereti programokat is kínálnak a résztvevőknek. A szakemberek többek között ellátogattak a Vörösmarty Színházba, ahol A cégvezető című előadást nézhették meg, valamint vezetett sétákon is részt vesznek. A csütörtöki, három szekcióból álló nap nyitóeseményeként a Hungarikum együttes zenéjét élvezhették a résztvevők.

Hosszas készülődés és gondos előkészületek kellettek ahhoz, hogy a kongresszus húsz év után visszatérhet Székesfehérvárra – fogalmazott Dr. Szarvas József, a Kongresszus elnöke, aki mint előadó is részt vesz az eseményen. „Legyen ez a Kongresszus a magyar kézsebészet megújítására, felfrissítésére tett kísérlet, hogy 20 év múlva egy újabb nemzedéknek is legyen miért kongresszust szervezni.” – fogalmazott a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főorvosa.

Nagy elismerése a székesfehérvári kézsebészetnek, hogy itt rendezhetik meg a kongresszust – kezdte köszöntőjét Prof. Dr. Bucsi László, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója.

Felidézte, hogy a városban hosszú évtizedek óta kiváló szakemberek dolgoznak, akik munkájukkal évről évre színvonalas ellátást biztosítanak, sőt többen közülük itt szerezték meg kézsebész szakvizsgájukat. Hozzátette, a közelmúltban nyolc orvos érkezett Székesfehérvárra, ami szintén megerősítése a jó úton járó szakmai munkának.

Róth Péter alpolgármester Székesfehérvár városa nevében köszöntötte a kongresszus résztvevőit. Az alpolgármester az értékteremtés fontosságát emelte ki: az értékteremtés eszköze a kéz, Önök pedig arra tették fel az életüket, hogy ezeket a kezeket gyógyítsák. Róth Péter kellemes időtöltést és jó szakmai tanácskozást kívánt a résztvevőknek.

„Tudjuk, hogy ép testben ép lélek. Ha a test nem ép, akkor bizony sokszor a lélek sem az. Ahhoz, hogy a lélek ép és egészséges legyen, szüksége van arra a testre.” – fogalmazott Spányi Antal megyés püspök, a rendezvény védnöke. Jézus Krisztus mindig azon volt, hogy a betegeket segítse és gyógyítsa, a hit és a gyógyítás kapcsolata pedig ma is fontos, gondoljunk csak a kórházi lelkészi szolgálatra. A megyés püspök meghívta a résztvevőket a felújított Szent István-székesegyházba, valamint az Egyházmegyei Múzeumba.

Dr. Lenkei Balázs, a Magyar Kézsebész Társaság elnöke megköszönte azt a sok munkát, ami elindította útján a kongresszust. Megnyitó beszédében elmondta, hogy ugyan a pandémiának vége, az egészségügy azonban továbbra is embert próbáló időket él, mind a kézsebészet, mind az orvoslás terén. A mostani alkalom azonban a szakma ünnepléséről szól. Az elnök megköszönte minden előadónak, hogy bemutatójukkal emelik a rendezvény szakmai színvonalát.

Közélet

  1. Gyógyulás egy nap alatt

    A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.

    2025.12.03.
  2. Emlékdiplomás tanárok köszöntése

    Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.

    2025.12.02.
  3. Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron

    Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.

    2025.12.04.
  4. Finisben a csomópont átépítése

    Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.

    2025.12.04.