-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Hősök Napja - emlékezés a magyar nemzet hősi halottaira
Május utolsó vasárnapján a háborúkban elesett katonákra emlékezik az ország. A hősök hivatalos, törvény által szentesített napja ez 1917 óta, ilyenkor országszerte, így Székesfehérváron is koszorúkat helyeznek el a katonai emlékműveknél nemzeti hőseink előtt tisztelegvén. A katonai, a városi, a megyei elöljárók mellett veteránok is tiszteletüket tették a Hősök terén illetve az izraelita, a Rác és a Szentlélek katonatemetőben, valamint a Repülős Emlékműnél is elhelyezték a hősök előtt tisztelegve a megemlékezés virágait.
2013.05.26. 18:14 |

KÉPGALÉRIA a Hősök napi néma megemlékezésről
KÉPGALÉRIA a Hősök napi néma megemlékezésről

Vargha Tamás Székesfehérvár országgyűlési képviselője, honvédelmi államtitkár mellett Róth Péter Székesfehérvár alpolgármestere és dr. Kovács Zoltán a Fejér Megyei Önkormányzat aljegyzője és Domján László vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka is koszorút helyezett el a Hősök terén a Fekvő katonánál.
Nincs olyan magyar család, mely ne gyászolná valamely háború következményeként a harcokban elesett, vagy áldozatul esett hozzátartozóját. A véráldozatokról való méltó megemlékezés vezette elődeinket akkor, amikor az 1917. évi VII. törvényben kimondták: "Nemzetünk hősi halottainak kegyelemteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni". Vasárnap reggel a Sárkeresztúri úti Szentlélek katonatemetőben, a Vásárhelyi úti Repülős és Ejtőernyős emlékműnél, délután pedig a Fekvő Katonánál emlékeztek elhunyt hőseinkre.