-
Nyári röplabdás tábor
A MÁV Előre nyári tábort szervez idén júniusban és júliusban a röplabda iránt érdeklődő, általános iskola alsó tagozatos gyermekek számára, ahova szeretettel várják a kezdőket és a haladókat egyaránt.
2026.04.30. -
Lépcsőfutás és gyaloglás
Május 2-án, szombaton reggel 9 órakor rajtol a Fehérvári lépcsőfutás az Aranybulla Emlékműnél. Az ingyenes közösségi sportrendezvényen három távot teljesíthetnek a versenyzők, emellett a szervezők külön kihívással készülnek a gyaloglók és a gyerekek számára is. Regisztrálni a verseny napján a helyszínen lehet.
2026.04.30. -
Futókörök napja
Hatodik alkalommal várják a mozogni vágyókat a futókörök napjára a Halesz parkba május 16-án, szombaton. A program részleteiről kedden tartottak sajtótájékoztatót.
2026.04.29. -
Címvédésre készülnek
Negyedik alkalommal jutott be zsinórban a bajnoki döntőbe a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata, a fehérváriak most először vághatnak neki címvédőként a finálénak. Az ellenfél az a Kaposvár lesz.
2026.04.28.
Hősies küzdelemben több mint másfél év után győzte le a Volán a Salzburgot
A liga egyik legjobbja, de az utóbbi időben azért nem brillírozó Red Bull Salzburg vendégeskedett a szintén jobb formáját kereső Hydro Fehérvár AV19 otthonában vasárnap délután. Hatalmas csatában maradt Székesfehérváron a három pont.
Hydro Fehérvár AV19 – Red Bull Salzburg 3–2 (1–1, 1–1, 1–0)
A Voralberg elleni szombati vereség (1–4) után szinte néma csendben mutatta be a helyi szpíker a játékosokat, miközben a “b-közép” Szélig Viktor general managernek is üzentek: “Hol a csapatunk?” kérdéssel.
A meccs első tíz percében a szurkolás is elmaradt, jelezve a játékosoknak, ez így nem mehet tovább! A csapatok ennek ellenér jó mérkőzést vívtak egymással a jégen. Előbb a Salzburg talált be, Trevis St. Denis emberelőnyben lőtt gólt a 4. perc elején, a korong éppen csak átcsusszant Horvát Dominik lábai között. Nem kellett sokat várni a válaszra, a 7. perc derekán Terbócs István átadása után Bartalis István talált be éles szögből.
1–1-gyel fordultak a csapatok, de nem maradt sokáig döntetlen az állás: a 23. percben Ole Andersen tette vissza a korongot Rasmus Kulmalának, aki a kékvonalról hatalmas gólt lőtt a salzburgi kapuba! Nem tartott ki azonban a harmad végéig a hazai előny, a Volán védői 1:50-nel a szünet előtt a saját kapujuk előterében adták el a korongot, Florian Baltran pedig köszönte szépen, és egy pontos lövéssel egalizált.
A harmadik harmad is tartogatott bőven izgalmakat, helyzetek itt is, ott is, illetve néhány véleményes kiállítás borzolta a fehérvári idegeket, de a hazai kapuban Horváth Dominik még kettős emberhátrányban is állta a sarat. 16 másodperc volt hátra, amikor emberelőnybe került a Volán, sokan talán már a hosszabbításra készültek, de nem Amur Kuralt, aki 2,4 másodperccel a dudaszó előtt belőtte a győztes fehérvári gólt! Ezzel a Volán 2024 januárja óta először verte meg a Salzburgot!
Hydro Fehérvár AV19 – Red Bull Salzburg 3–2 (1–1, 1–1, 1–0)
Gólszerzők: Bartalis, Kulmala, Kuralt illetve St. Denis, Baltran.