Hétvégén lesz az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok a Károlyi kastélyban

A Károlyi József Alapítvány idén május 31. és június 2. között már 20. alkalommal rendezi meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat a Fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban. Idei, kiemelt téma a füves- és sziklakertek, labirintusok és útvesztők, valamint a fenntartható fejlődés és az arborétumok. Több program várja a gyerekeket a parkban és a felújított, egykori istállóban kialakított látogatóközpontban is. 
2024.05.30. 06:33 |
Hétvégén lesz az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok a Károlyi kastélyban

A díszelnök Herczeg Anita mellett a Magyar Kertörökség Alapítvány, a Virágos Magyarország, a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége, a Magyar Díszkertészek Szövetsége és a European Heritage Gardens Route védnökségével megrendezett esemény a mintegy száz stand mellett minden délután szakmai tudományos konferenciákat kínál.

Szombaton este a tónál velencei varázs várja a látogatókat. A díszvendég országok az Európai Unió soros elnökségét betöltő Belgium és Magyarország mellett a kertművészeti napokat inspiráló Franciaország. A Fesztivál mindhárom napját a székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertje zárja.

A belépőjegy (amellyel megtekinthető a kiállítás, a koncert, a konferencia és a Látogatóközpont is) a helyszínen váltható.

Információ:

telefon: 06 21 311 04 26

e-mail: info@karolyikastely.hu

web: www.karolyi.org.hu

Fehérvári színes

  1. Iskolanyitogatók februárban

    Az iskolába készülő nagycsoportosokat vidám, mozgalmas farsangi foglalkozásokkal, a szülőket informatív tájékoztatókkal, iskola- és módszertani bemutatókkal várják február hónapban a város általános iskoláiban.

    2026.02.02.
  2. MCC Vitázz!

    Nem hangos, hanem érthető, érveket felsorakozató és meggyőző is – ez a lényege a Mathias Corvinus Collegium által életre hívott, középiskolásoknak szóló vitaversenynek, amelynek regionális fordulóját Székesfehérváron tartják. Az MCC Székesfehérvári Képzési Központjában zajló hétfői rendezvényen Östör Annamária, a központ vezetője és Barbarics Péter, a Vitaakadémia vezetője köszöntötte a tíz elődöntős csapatot.

    2026.02.02.
  3. Szeretetkaland 2026

    A Házasság Hete alkalmából 2026-ban is elindul a Szeretetkaland, a Székesfehérvári Egyházmegye online kapcsolaterősítő programja jegyes- és házaspárok számára. A több mint tízéves múltra visszatekintő kezdeményezés heti, otthon elvégezhető feladatokkal segíti a párokat abban, hogy tudatosan időt és figyelmet ajándékozzanak egymásnak, és megújítsák kapcsolatukat.

    2026.02.02.
  4. Farsangfarki felvonulás Fehérváron

    Február 15-én, vasárnap rendezi hagyományos farsangfarki mulatságát a Szabad Színház Székesfehérvár Belvárosában. Lesz maskarás felvonulás, tél kitáncolás, játékos fánkevő verseny, hagyományos bőgőtemetés és kiszebáb égetés is. Az évtizedes múltra visszatekintő farsangfarki programra minden jelmezest várnak!

    2026.02.02.