-
Gyógyulás egy nap alatt
A Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktatókórházban 2021. óta működik Egynapos Sebészeti Centrum. A részleget félig állami, félig pedig alapítványi forrásból hozták létre. A Fehérvár Televízió Közösen a gyógyításért Fejérben című adventi sorozatának második részében bemutatja a részleget és az is kiderül a magazinból, kik és hogyan vehetik igénybe az egynapos sebészeti eljárásokat.
2025.12.03. -
Emlékdiplomás tanárok köszöntése
Nyugdíjas pedagógusok vehették át emlékdiplomájukat kedden a Hiemer-házban. Székesfehérvár városának hagyományos ünnepségén arany-, gyémánt-, vas- és rubinokleveleket adtak át a pedagógusi életpálya megbecsüléseként. A város közössége nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester fejezte ki köszönetét.
2025.12.02. -
Vállalkozásismereti roadshow Fehérváron
Vállalkozásismereti roadshownak adott otthont az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A rendezvényt Varga-Bajusz Veronika, felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, valamint a fiatalokért felelős államtitkár nyitotta meg.
2025.12.04. -
Finisben a csomópont átépítése
Gyakorlatilag elkészült, és már csak néhány útburkolati jel felfestése van hátra a Horvát István utca és a Hosszúsétatér kereszteződésének kapacitásbővítő átépítéséből. Várhatóan a jövő hét elejétől lép életbe az új közlekedési rend a csomópontban.
2025.12.04.
Három helyen is segíthetünk felajánlásunkkal a december 13-ig tartó városi karácsonyi adománygyűjtéshez csatlakozva
A jótékonysági akciót hivatalosan is elindító sajtótájékoztatón Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere hangsúlyozta: „Az elmúlt évekhez hasonlóan valamennyi olyan szervezet – legyen akár egyházi, önkormányzati vagy civil fenntartású – részt vesz a gyűjtésben, aki a szegényebb sorsú embertársaink, illetve a rászoruló családok segítésével foglalkozik.”
Ez a hét szervezet – Smart Grant Alapítvány, Magyar Vöröskereszt Fejér Vármegyei Szervezete, Székesfehérvári Szociális Alapítvány, Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális Egyesület, Alba Caritas Hungarica Alapítvány, Szociális Érdekeket Pártoló Emberek Közössége Közhasznú Egyesület, Magyar Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete – az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központtal összefogva idén három helyszínen várja a segítő szándékú emberek adományait.

Mészáros Attila hozzátette, Szontaghné Kovács Erikát, az Önkormányzat szociális ügyekért felelős tanácsnokát kérte meg, hogy Tisztl Henrikkel, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetőjével közösen alakítsák ki az idei adománygyűjtés kereteit.
Új együttműködőket is sikerült bevonni, a Szent István Király Múzeum stratégiai partnerként segíti a gyűjtést, a Székesfehérvári Diáktanács pedig az általános és középiskolás fiatalokat mozgósítja, hogy minél több felajánlás érkezzen. Az adományozásban természetesen nem csak magánszemélyek, hanem cégek, egyesületek is részt vehetnek. Az alpolgármester megköszönte mindenkinek a segítségét, akik az elmúlt években hozzájárultak ahhoz, hogy szebb legyen a nehéz sorsú családok ünnepe.
„Az advent a készülődésről szól. Az érkező ajándékok segítségével éppen ezt az időszakot tehetjük nyugodtabbá azon családok számára, akik egyébként a hétköznapokban is rendszeresen kapnak segítséget a Család- és Gyermekjóléti Központtól.” – mondta a jótékonysági akció nyitányán Szontaghné Kovács Erika. A város szociális ügyekért felelős tanácsnoka szerint igen nagy dolog az, hogy ilyen fokú összefogás jött létre a szakterületen tevékenykedő szervezetek között, hiszen „ha koncentráltan próbálunk segíteni, akkor sokkal több emberhez tudunk eljutni.”
Tisztl Henrik kiemelte, a szociális- és gyermekvédelmi szektor esetében minden más területnél fontosabb, hogy összefogásban tudjon megvalósulni a segítségnyújtás.
Erre nagyon szép példa az, hogy immár harmadik alkalommal indulhat el a közös városi adománygyűjtés. Hozzátette, az elmúlt évek tapasztalatait beépítették az idei alkalomba, immár három helyen adhatnak le adományokat a székesfehérváriak, így az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központban (Irányi Dániel utca 4.) hétfőn, kedden és csütörtökön 8 és 16 óra között, a Smart Grant Alapítványnál (Bátky Zsigmond utca 5.) szerdánként 8 és 16 óra között, a Szent István Király Múzeum Rendház épületében (Fő utca 6.) pedig hétfő kivételével minden nap – így hévégén is – 10 és 18 óra között várják a felajánlásokat.
A központ vezetője kérdésünkre hozzátette, a karácsonyi időszakban nagyjából 200 családnak, tehát mintegy 800-1000 embernek tudnak segíteni a székesfehérváriak ajándékainak köszönhetően. Elsősorban tartós élelmiszereket, gyümölcsöt és édességet várnak, s habár maga az akció december 13-ig tart, azt követően is hálásak minden felajánlásért, hiszen a január nagyon nehéz és hosszú időszak a szegény sorsú családok életében.
