-
Új hotel Fehérváron
A MET Arénába érkező sportolók és szurkolók számára kiváló szálláslehetőséget, a szomszédos ipari park cégeinek pedig akár nemzetközi konferenciák lehetőségét is kínálja majd az új, 120 szobás Radisson hotel, amelynek alapkövét kedden tették le Székesfehérváron.
2026.03.17. -
Célegyenesben a Vasvári felújítása
A beruházás során a régi épületrész felújítási munkálatai befejeződtek és az új épületszárny kivitelezési munkái is a végéhez közelednek – árulta el dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki elmondta, hogy tovább folytatódnak a fehérvári iskolafelújítások.
2026.03.06. -
Erdőtelepítés Sóstón!
Egy hektárnyi erdővel, 6500 facsemetével bővítjük a Sóstó Természetvédelmi Területet - tette közzé közösségi oldalán a város polgármestere. A február 20-i, pénteki Közgyűlés dönthet az erdőtelepítés szükségességéről. 5500 darab szürke nyár adná az állomány gerincét.
2026.02.19. -
Útfelújítások a költségvetésben
A Versenyképes Járások Program 820 millió forintos visszatérítése mellé, még egyszer ennyit tesz hozzá a város. Az útfelújításokba eddig bekerült 42 felújításból - a már megkezdett beruházások mellett - az idei költségvetés 2026-27, illetve 2027-28 vonatkozásában mintegy harminc felújítás elindítását tartalmazza. Az alábbiakban kigyűjtöttük az idei költségvetés tervezetéből az útfelújításokat.
2026.02.15.
Három év alatt újulnak meg a Palotavárosi Kálvária stációi
Elkezdődik a Palotai úton a kálváriasor felújtása, amivel a tervek szerint három év alatt végez Kocsis Balázs restaurátor. Idén és jövőre öt-öt, 2018-ban pedig négy stáció újulhat meg. A kálváriát utoljára a nyolcvanas évek végén újították fel, amikor betonalapot is kaptak a stációk, a homokkőből 1892-ben készült alkotások viszon megértek megint a teljes felújításra.
2016.05.04. 11:13 |

Egy több mint ezeréves városban a kálvária mindig is fontos és szimbolikus hely – mondta Cser-Palkovics András a felújításról. A nyolcvanas évek közepén a városvédők kezdeményezésére széles összefogással újították fel utoljára a kálváriát, melynek eredményeként 1991-re meg is valósult a munka. Akkor a város vállalta, hogy fenntartja és rendben tartja a környezetét. Minden Húsvét előtt, nagypénteken nagyon sokan mennek el a közös városi keresztútra. „Tavaly fogalmazódott meg a gondolat, hogy előkészítjük a felújítást és Kocsis Balázs restaurátor munkája nyomán el is készült egy felújítási terv, a Városgondnokságon keresztül pedig három év alatt újulhat meg mind a 14 stáció. Egy-egy stáció felújítása átlagosan hétszázezer forintba kerül, de történelmi múltunkból kifolyólag is nagyon fontos ez a felújítás.

Bozai István városgondnok örömét fejezte ki, hogy elkezdhetik a felújítási munkát Kocsis Balázs restaurátorral, hiszen a kálváriasor a Palotai úton a város egyik kiemelten kezelt területe. Itt kezdődnek a tavaszi parkfenntartási munkálatokat minden évben, hogy nagypéntekre szép legyen a kálvária környezete.

Székesfehérváron, a Hosszú temető mellett található az a Palotavárosi Kálvária, amit még a székesfehérvári születésű Simor János bíboros, prímás, esztergomi érsek nővére építtetett 1892-ben a kápolnához vezető úton. Ez ugyanabban az esztendőben történt, mint amikor öccse a temetői kápolnát megépíttette.
Az akkori kálvária romjai a ’80-as évek közepéig éktelenkedtek a Palotai út mentén. Rendbehozatalára, felújítására az első tervek 1985 decemberében születtek, és teljes városi összefogást mutattak: a Városszépítő és -Védő Egyesület anyagi segítségével az Egyházmegye vállalta a düledező stációk felújítását és restaurálását, illetőleg az elpusztultak pótlását; a város pedig ígéretet tett a környezet parkosítására és a parkolási anomáliák megszüntetésére. Az akkori munkálatok 1987-ben kezdődtek meg és 1989-ben fejeződtek be. A hiányzó stációk domborműveit Búza Barna készítette el. A megújult kálvária ünnepélyes megáldására 1991. május 24-én került sor.

Kocsis Balázs arról beszélt, hogy a nyolcvanas években történt felújításkor beton alapot kaptak a stációk. Szakmailag nincsenek olyan rossz állapotban, esztétikailag viszont igen és az elmúlt években két leesett keresztet is vissza kellett rakni.
A rekonstrukció költsége stációnként hétszázezer forint, összességében a felújítási munkálatok 9.8 millió forintot tesznek majd ki, amelyet Székesfehérvár Önkormányzata biztosít.