-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Halottak napján püspöki emlékmise lesz a Don-kanyar Emlékkápolnánál
November 2-án, hétfőn, Halottak napján 15 órakor Pákozdon a Mészeg-hegyi Don-kanyar Emlékkápolnánál, Spányi Antal megyés püspök engesztelő szentmisét tart az I. és a II. világháború során elesett hős katonákért és hozzátartozóikért. A Katonai Emlékpark katonai tiszteletadást szervez azokért, akik hazai vagy idegen földön haltak meg, életüket adva a magyar nemzetért.
2020.10.26. 08:01 |
A honvédség és az egyház a közös eseménnyel szeretné kifejezni a katonahősök iránti megbecsülését. Pákozdon 1993-ban emeltek kápolnát és helyezték itt örök nyugalomra a Roszkino falu mellől hazaszállított ismeretlen magyar katona földi maradványait, méltó emléket állítva azoknak, akiket hazájukban nem temethettek el hozzátartozóik.