-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Gyűjtést szerveznek a tragikus körülmények között elhunyt Szolnok István boxedző temetésére
A szívre erős méregként ható gyöngyvirág okozta egy 54 éves fehérvári boxedző halálát. Szolnok István saját maga szedett medvehagymát, és készített belőle rántottát, a növény közé azonban gyöngyvirág levelek is kerültek. Bár rosszul lett, nem fordult orvoshoz, holttestét másnap reggel egyik fia találta meg. Temetésére a székesfehérvári ökölvívók gyűjtést szerveztek közösségi felületükön.
2013.05.08. 07:37 |
A szívre erős méregként ható gyöngyvirág okozta egy 54 éves fehérvári boxedző halálát. Szolnok István saját maga szedett medvehagymát, és készített belőle rántottát, a növény közé azonban gyöngyvirág levelek is kerültek. Bár rosszul lett, nem fordult orvoshoz, holttestét másnap reggel egyik fia találta meg. Temetésére a székesfehérvári ökölvívók gyűjtést szerveztek közösségi felületükön.
Szolnok István sokak által ismert és kedvelt boxedző volt fehérváron. A Fehérvári Vasas Sc ökölvívó szakosztályánál is többek nevelésével foglalkozott, többek között Dencsi Armanddal is évek óta edzett. Egészen fiatal kora óta az ökölvívásnak élt, életét, sporttársai elmondása szerint a sportra és az egészséges életmódra tette fel. Közel 30 éve vegetáriánus volt, többször előfordult, hogy ő maga szedte például a gombát a közeli erdőkben. A medvehagymát is nagyon szerette, 54 évesen azonban, közvetve ugyan, de ez okozta halálát. Szombaton ugyanis rántottát készített magának az egyre elterjedtebb növényből, azonban a már kis mennyiségben is mérgező gyöngyvirág levelei is belekerültek az ételbe. Úgy tudjuk, már délután rosszul volt, mégsem akart orvoshoz fordulni. Másnap reggel egyik fia talált rá a lakásában, már halott volt.Nagyon könnyen össze lehet téveszteni a medvehagyma leveleit a gyöngyvirággal. Csak ha jobban megnézzük a leveleket, illetve megszagoljuk, akkor tudjuk megállapítani, melyik növényt is tartjuk a kezünkben. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fejér megyei szervezete egyébként vizsgálatot indított az ügyben. A Fehérvári Vasas Sc ökölvívó szakosztálya pedig közösségi oldalukon gyűjtést szervezett annak érdekében, hogy hozzátartozói és barátai méltó körülmények között temethessék el Szolnok Istvánt.