Görög táncház lesz június 20-án a VOKE Művelődési Házban

A VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Ház egyik legnépszerűbb programja a görög táncház. Aki szeretne ismét egy jót szórakozni, táncolni, közben pedig közösségben lenni, azt szeretettel várják június 20-án, szombaton 15.00 órától.
2026.06.18. 16:30 |
Görög táncház lesz június 20-án a VOKE Művelődési Házban

A VOKE Művelődési Házban zajló táncház résztvevői Görögország több régiójának táncait ismerhetik meg és bele is kóstolhatnak a lépésekbe a Sirtaki Görög Néptánccsoport közreműködésével.

A program minden korosztály számára kitűnő szórakozási lehetőséget kínál, és nem szükséges párban érkezni. A belépőjegy 700 forint, minden érdeklődő táncoslábút szeretettel várnak a nyári szünet előtti utolsó programjukra a szervezők!

Fehérvári színes

  1. After Halloween Party

    Ha a gyerekek már begyűjtötték a csokikat, jöhetnek a felnőttek! November 6-án, pénteken 19 órától jelmezes After Halloween Partyt tartanak az öreghegyi Fanta-villában. A zenéről Kátai Jr. gondoskodik, a bárban pedig rémisztően jó italok és finom falatok várják a bulizókat. Jegyek már kaphatók az After Halloween Partyra.

    2026.11.04.
  2. Mese a képernyőkön túl

    November 5-én, csütörtökön 18 órától Szalóky-Szekeres Petra gyógypedagógus előadásából kiderül, hogyan segíthetjük gyermekeink harmonikus fejlődését a digitális eszközök világában. Miért fontos a rendszeres meseolvasás, és mit tehetünk azért, hogy a könyvek a gyerekek mindennapjainak részévé váljanak? A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

    2026.11.04.
  3. Ingyenes szűrőnap a férfiak egészségéért

    A város egészségvédelmi programja keretében november 14-én, szombaton ismét a férfiakat várják egészségügyi szűrőnapra a Család- és Nővédelmi Központban. A hagyományos novemberi kampányon, amely az egyik legelterjedtebb férfibetegségre, a prosztatarák szűrésére hívja fel a figyelmet, ingyenesen vehetek részt a jelentkezők. A vizsgálatra november 9-én, hétfőn lehet bejelentkezni telefonon.

    2026.11.03.
  4. Videós tornák időseknek

    Mozgásélmény szenioroknak címmel hirdetett programot a Magyar Szabadidősport Szövetség. Tornavideókkal segítenek, melyekkel sokat lehet tenni az egészségmegőrzés és a jó közérzet érdekében. A felvételeket hétköznaponként két időpontban és vasárnap délelőtt a Szövetség honlapján találják az érdeklődők.

    2026.11.03.