Gasztronómia és koncertek az I. Székesfehérvári Zsidó Napokon

December 6-a és december 9-e között hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal kerül sor városunkban a Székesfehérvári Zsidó Napokra a Mazsihisz, a Határtalan Kultúra Program, a Székesfehérvári Zsidó Hitközség és Székesfehérvár Önkormányzatának szervezésében.
2018.11.27. 08:27 |
Gasztronómia és koncertek az I. Székesfehérvári Zsidó Napokon

A részletes programról ITT tájékozódhat!

A négy napos rendezvénysorozaton lesznek koncertek, gyermekeknek szóló előadások, a résztvevők bejárhatják a koronázó város zsidó emlékeit és igazi zsidó ételeket kóstolhatnak.

A négy nap alatt olyan sztárokkal is találkozhatunk, mint mint Bíró Eszter énekesnő, színésznő, Födő Sándor „Fodo”, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, Müller Péter Sziámi előadóművész, Nógrádi Gergely főkántor vagy Lakatos György gitárművész. Fellép a Budapest Klezmer Band és a Debrecen Dixieland Jazz Band. Az eseményeken a részvétel díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak. A programsorozat Székesfehérvár város támogatásával valósul meg.

Fehérvári színes

  1. MI képzés a Kyndryllel

    100 ezer dolláros támogatást kapott a Fehérváron is szolgáltató központot fenntartó Kyndryl alapítványától a United Way Magyarország. Az összegből hátrányos helyzetű, látássérült fiatalok képzését, felkészítését is segítheti a szervezet.

    2026.06.30.
  2. Digitalizáció az iskolákban

    Június elején intézményvezetői fórumot tartottak az okostanterem programhoz kapcsolódóan „Merre tovább PeDig program?” címmel Székesfehérváron. A partneriskolák vezetői és az Alba Innovár szakemberei a program jövőjéről és a legfontosabb fejlesztési irányokról egyeztettek. Létrehozzák a Digitális Pedagógiai Munkaközösségeket, valamint valódi közösségi szakmai platformmá formálják a Digitális Tudástárat, továbbá új ösztönzőrendszert is kialakítanak.

    2026.06.30.
  3. Példás életút

    Szakmai sikerekben bővelkedő és családi életében is példás évtizedeket tudhat maga mögött dr. Németh Gyula, aki június 25-én ünnepelte a 90. születésnapját. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Kar jogelőd intézményének korábbi oktatóját és igazgatóját Patik Ferenc önkormányzati képviselő köszöntötte fel városunk közössége nevében.

    2026.06.29.
  4. Jótékonysági tanszergyűjtés

    Idén nyáron is megszervezi közös tanszergyűjtő akcióját a Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár és az Adypapír írószerbolt. Az akció június 29-én, hétfőn kezdődik és augusztus 15-ig tart, mindkét helyszínen szeretettel fogadják az új vagy a használt, de jó állapotú tanszereket, eszközöket.

    2026.06.29.