Egy félidőt átaludt és kikapott a Ferencvárostól a Vidi

A bajnokság szuperrangadóját várta mindenki a Ferencváros-Videoton mérkőzéstől, de az első félidő egyoldalú futballt hozott. A Vidinek helyzete sem volt, a hazaiak ellenben két gólt is lőttek és uralták a meccset. A szünet utáni kiegyenlítettebb játékban szépített a fehérvári csapat, ám egy védelmi hiba miatt nem volt esélye pontot szerezni. Pontszámban utolérte a listavezetőt a fővárosi csapat.
2017.12.02. 20:20 |

Több mint ezer szurkoló kísérte el Fehérvárról a Vidit az Üllői útra, a Red Blue Devils ultracsoport huszonötödik születésnapját igazán méltó rangadóval „ünnepelte” a Vidi. Az RBD hatalmas transzparenst készített, ellenben a Fradi béközép szektora a korábbi büntetés miatt üres volt. Így is nagy hangzavarban kezdődött a meccs, amelyen tíz perc után a Ferencváros került némi mezőnyfölénybe, a Vidi inkább kontralehetőségre várt. Ehhez képest az első nagy helyzet a meccsen a Fradi előtt egy ellentámadásnál adódott, Varga átemelte a labdát Kovácsikon, de Fejes kifejelte azt a kapu elől. Kemény belépőkben nem volt hiány, a hazaiak durvaságait azonban nem torolta meg a játékvezető – ellenben Fiola megkapta a sárgát, amikor elgázolta Botkát.

A fehérváriak először a 26. perben lőttek kapura, illetve próbálták meg, Nego vágott fölé egy kipattanót. Agresszív volt a Fradi, zavarta a labda kihozatalát, lőttek is a zöldek, de a Vidi védői jól blokkoltak. A 34. percben azonban egy középre kifejelt labdánál nem volt aki hárítson, Szpirovszki hajszálpontosan kilőtte a jobb alsó sarkot. Képtelen volt támadást építeni a Vidi, felemésztette erejét a védekezés. A 38. percben Otigba fejelt mellé szöglet után, három perccel később Gorriaran lőtt kevéssel fölé. Ugyanő egy nagy szólót is bemutatott, ennek végén Kovácsik mentett szögletre. A 44. percben megduplázta előnyét a Ferencváros, Paintsil lépett ki és Fiolát többször is megforgatva tekert végül a kapu bal oldalába. A listavezető fehérvári csapat egyetlen helyzet nélkül tudta le az első félidőt, ez mindennél komolyabb kritika volt Marko Nikolics csapatársa nézve.

Ahogy várható volt, aktívabban folytatta szünet után a Vidi, Pátkai a 48. percben kihagyta a meccs első fehérvári helyzetét. A Fradi érezhetően kivárásra játszott, a megnyíló területeken indult meg, de több labdát eladott. Henty és Suljic is pályára lépett, a pontosság azonban a Vidi játékából is hiányzott. Kovácsik lábbal védte a Fejesről öngól-veszélyesen lepattanó labdát, a másik kapuban Dibusznak továbbra sem akadt dolga. A 70. percben Nego a gólvonalról mentette Leandro csúsztatását. Gond nélkül őrizte előnyét a Ferencváros, hosszú percekig fel sem ért a másik kapuig a Vidi. Aztán váratlanul szépített: a 74. percben Stopira nyeste be a labdát balról, Lazovics pedig a rosszul kimozduló Dibuszt megelőzve a kapuba fejelt.
A góllövőlistát vezető Varga Roland azonnal válaszolhatott volna, de Kovácsik védte a lövését. A 77. percben Henty fejelt mellé Lazovics szöglete után, talán ha hagyta volna a labdát a mögötte érkező Juhásznak… Védőket pakolt a pályára a hazaiak edzője, de nem ennek, hanem egy fehérvári védelmi hibának köszönhette, hogy bebiztosította győzelmét a Fradi. Fejes röviden adta haza a labdát a 83. percben, Kovácsik ugyan még elrúgta Paintsil elől, de Moutari az üres kapuba emelt. A 90. percben Henty nagy löketét a léc hárította. A második játékrészben a zöld-fehérek sem mutattak sokat, a rangadó erősen közepes játékot hozott, fűszerezve indokolatlan keménykedéssel. A Ferencváros épp úgy 3-1-re nyert, mint a Vidi a két csapat felcsúti találkozóján, és pontszámban is újra egyformán állnak a csapatok.

Ferencváros - Videoton 3-1 (2-0)
Videoton: Kovácsik - Fiola (Suljic), Juhász, Fejes, Stopira - Varga J., Pátkai - Nego, Lazovics, Géresi (Henty) - Scsepovics.

Gl.: Szpirovszki, Paintsil, Moutari, illetve Lazovics.

Sport

  1. Fehérvár AV 19: Három gólos vezetés után egy gólos vereség

    Kevesebb mint nyolc perc alatt lenullázta a Fehérvár AV 19 a Bolzanot, azonban a dél-tiroliak visszaküzdötték magukat és fél perccel a vége előtt a győzelmet is megszerezték. A régi-új edző Hannu Jarvenpaa harmadik mérkőzésén már nem sikerült a győzelem, pedig úgy indult. Fehérvár AV 19 - Bolzano 4-5 (3-2) (0-1) (1-2) Gól: Manavian, LoVecchio, Hári, Luttinen ill. Halmo, Egger, Miceli (2), Sointu.

    2017.12.16.
  2. Rosszul dobva nyert a sereghajtó ellen az Alba Fehérvár

    Az utolsó helyezett Jászberény ellen abszolút favoritként lépett pályára az Alba Fehérvár a kosárlabda-bajnokságban. A meccs elején ugyan döcögött kicsit a szekér, de a jó védekezés megalapozta a jobb támadásokat is, és szünetben már több mint húsz pont volt az Alba előnye. A második félidő viszont gyengére sikerült, rosszul dobtak a hazaiak, így végül úgy nyertek, hogy hetven pontig sem jutottak el. Így ismeglett a zsinórban hatodik bajnoki siker.

    2017.12.16.
  3. Mátó Sára lett 2017-ben év ifjúsági atlétanője Magyarországon

    A Magyar Atlétikai Szövetség hagyományos és végi gáláján jutalmazta az év legkiemelkedőbb atlétáit. Az ARAK legjobbjai közül hárman is elismerésre kerültek. Takács Boglárka és edzője, Varga Tamás. Pásztor Bence és edzője Lévai Dóra. Az "Év ifjúsági atlétanője" címet pedig Mátó Sára nyerte.

    2017.12.16.
  4. Jó tanuló, jó sportoló – példamutató diákokat díjaztak a Megyeházán

    Fejér megyei és székesfehérvári diákokat tüntettek ki a "Fejér megye jó tanulója-jó sportolója" címmel a Megyeházán. A Fejér Megyei Diáksport Szövetség huszonhatodik alkalommal osztotta ki a rangos elismeréseket, amellyel a szellemi és fizikai képességeik folyamatos fejlesztésére ösztönzik a fiatalokat.

    2017.12.13.

Sport

Sportolási lehetőségek, sportágak