-
Felgyúlt a remény gyertyája
A második adventi gyertyagyújtásra várták a székesfehérváriakat és a város vendégeit vasárnap este a Belvárosban. Az adventi színpadon a több mint százéves múltra visszatekintő Alba Regia Vegyeskar műsora után Vargha Tamás miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő és Bencze András evangélikus lelkész gyújtották meg a remény gyertyáját.
2025.12.07. -
Hétvégi nyitvatartás a belvárosi boltokban
Az adventi vásár rengeteg látogatót vonz a történelmi belvárosba, ahol a hagyományos üzletek is megváltozott nyitvatartással várják a vásárlókat egészen december 24-ig. Az adventi vásárban kínált kézműves termékek mellett ruházati cikkeket, kellékeket és tartozékokat, valamint cipőket is vásárolhatunk a hétvégén a Fő utcán és környékén.
2025.12.07. -
Mikulás a Belvárosban
Idén is megörvendeztette a kisgyermekes családokat a Mikulás a Belvárosban. A program a Szabad Színház ünnepi előadásával kezdődött szombaton délután az Adventi Színpadon, majd megérkezett a várva várt Télapó a Városház térre.
2025.12.06. -
Nyitott Városháza adventkor
Szép hagyomány, hogy városunk legfontosabb középületének kapuit megnyitják a látogatók előtt a Fehérvári Advent keretében. Így volt ez idén is, az ünnepi díszbe öltöztetett Városházán dr. Cser-Palkovics András polgármester Kulcsárné Németh Marianna idegenvezetővel együtt kalauzolta az érdeklődőket, sőt, még a Mikulás is megérkezett a látogatók nagy örömére.
2025.12.06.
Fosszíliák és őslények - ásványszakkör diákoknak
Fosszíliákról és őslényekről lesz szó december 21-én szombaton 10 órától a diákoknak szóló ásványszakkör foglalkozáson a Vörösmarty Könyvtár Széna téri tagkönyvtárában. A foglalkozást Kovács Pál, a székesfehérvári ásványbörze szervezője tartja.
2024.12.18. 07:18 |
