Folytatják a Lövölde utcai járda felújítását

Tovább folytatódik a Lövölde utcában a járda- és kerékpársáv felújítása. A Saára Gyula-program keretében megvalósuló 24 millió forint összköltségű projekt legkésőbb nyár végére fejeződik be. A felújítandó szakaszon a munkaterület átadás megtörtént és napokon belül folytatódik a felújítás.
2016.03.22. 12:31 |
Tovább folytatódik a Lövölde utcában a járda- és kerékpársáv felújítása. A Saára Gyula-program keretében megvalósuló 24 millió forint összköltségű projekt legkésőbb nyár végére fejeződik be. A felújítandó szakaszon a munkaterület átadás megtörtént és napokon belül folytatódik a felújítás.
KÉPGALÉRIA - Nézze meg milyen lett a Lövölde utca felújított járdája!
A Saára Gyula-program részeként, az első ütemben megvalósult 12 millió forintos beruházásnak köszönhetően megújult a járdaszakasz és a bicikliút fele. A következő napokban elkezdődik a második ütem is, így pár hónapon belül a teljes járda- és bicikliút-felület megújul. Mint azt Molnár Tamás elmondta, egy régi adósságát törleszti ezzel a fejlesztéssel a város, hiszen rengeteg hasadás, törés volt megfigyelhető a járdafelületen. A felújításnak köszönhetően a bicikliseknek, a gyalogosoknak és a babakocsival közlekedőknek is élvezhetővé válik ez a felület.

Kedden délelőtt Molnár Tamás, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője sajtótájékoztatón számolt be a Lövölde úti járdafelújítás második üteméről.
A novemberben elkezdődött és a közelmúltban befejezett munkálatok során teljes kopóréteg- és burkolatcserét hajtottak végre, megújultak a szegélyek, emellett a vízelvezetést is megoldották, így a jövőben nem kell nagyobb vízfelülettel számolni a járdán közlekedőknek. A felújítás részeként a házak előtti terek térkövezése is megtörtént, melynek köszönhetően a városrészben élőket szép és élvezhető környezet fogadja.
„A visszajelzések is azt mutatják, hogy nagyon eredményes volt ez a felújítás. Azt gondolom, hogy minden erre közlekedőknek teljesen világossá válhatott: ezt a járdafelületet fel kell újítani, hiszen nagyon elhasználódott az évek során a közműcserékhez kapcsolódó felületi bontások és az időjárás viszontagságai miatt." – mondta Molnár Tamás, aki képviselői keretéből járult hozzá a Saára Gyula-programban megvalósuló 24 millió forintos összköltségű beruházáshoz.

"Valóban sok megkeresés érkezett a gyalogosoktól, a kismamáktól, és a biciklisektől, hogy nehezen tudnak átjutni ezen a szakaszon. Érzésem szerint ez a felújítás kényelmesebbé teszi a közlekedést.”
A városrészben idén a legnagyobb beruházás a Salétrom utca felújítása lesz: a hároméves program mintegy 200 millió forintból valósul meg, három ütemben, melynek részeként a munkálatok során kisebb út- és járdafelújításokra is sor kerül.Szeretnék továbbá a Lövölde és a Deák Ferenc utca közötti parkot egy olyan közösségi térré alakítani, ahol mindenki tartalmasan tudja eltölteni szabadidejét. Molnár Tamás önkormányzati képviselő kérte a lakókat, hogy keressék bátran észrevételeikkel, jelzéseikkel továbbra is!

Városfejlesztés

  1. Elkészült a Mura utcai távhőprojekt

    Lezárult a Mura utca 4/a-b-c szám alatti önkormányzati épületegyüttes távhőre kapcsolása. Az új kazánház, a távhővezetékek és a három hőközpont kiépítésével korszerű és üzembiztos rendszer látja el távhővel a 191 lakást. A nemrég elkészült, új távhőtermelő rendszer különösen fontos mérföldkő, hiszen a hőellátást korszerű, újonnan kialakított rendszer váltotta fel, ami takarékosabban képes biztosítani a fűtést.

    2026.10.15.
  2. Sétány az északi tó körül

    Október 20-án megkezdődik a Palotavárosi északi tó körüli sétány a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetségének kivitelezésében. A fejlesztés részeként mintegy 1200 méter hosszú, kavicsburkolatú sétányt alakítanak ki és az északi tó a déli tóhoz hasonlóan teljes egészében körbejárhatóvá válik. A munkálatok várhatóan három hétig tartanak, az ütemezést azonban az időjárás is befolyásolhatja.

    2026.10.15.
  3. Az állammal közösen újítaná fel az Arany János Iskola Tolnai utcai épületét a város

    Közösségi oldalán jelezte dr. Cser-Palkovics András polgármester, hogy az Arany János Iskola Tolnai utcai épülete felújítást igényel, legsürgetőbb a nyílászárók cseréje. Ez a földszinti öt tanterem esetében nagyságrendileg 30 millió forintba kerül, melynek felét Székesfehérvár Önkormányzata átvállalná, így állami-önkormányzati összefogással újulhatna meg az épület.

    2026.10.14.
  4. A terepasztalom az egész város

    Mint arról már híreinkben beszámoltunk, rangos szakmai elismerésben részesült Székesfehérvár főépítésze, Lantay Attila. A XXX. Országos Főépítészi Konferencián az értékőrző és értékteremtő huszonöt évnyi szolgálata, az építészeti közbeszéd gazdagításához, valamint a következő generációk szemléletformálásához hozzájáruló oktatói és publikációs tevékenysége elismeréseként Főépítészi Életmű Díj kitüntetésben részesült.

    2026.10.12.