Körmenettel és szentmisével ünnepelte Szent István országfelajánlását a város

Az országfelajánlás napján, augusztus 14-én tartották Székesfehérvár hagyományos fogadalmi ünnepét. A Magyar Szent Család ereklyéit a Püspöki Palotától körmenetben vitték a Székesegyházba, ahol Spányi Antal megyés püspök mutatott be ünnepi szentmisét. Innen a hívek Szent István király sírjához zarándokoltak, itt nyitotta meg dr. Cser-Palkovics András polgármester a Székesfehérvári Királyi Napokat is.
2026.08.14. 21:42 |
Körmenettel és szentmisével ünnepelte Szent István országfelajánlását a város

Az ünnepi szentmisén Spányi Antal megyés püspök megújította hazánk felajánlását Szűz Máriának, ahogyan azt Szent István király tette, 1038-ban, a halálát megelőző napon.

„Az ember előtt többféle út nyílik, ami elvezethet a céljához. Mindig lehetőség van az utak között választani, de az ember javára csak az válik majd, amelyik ezt a földi életet Istenhez igazítva segít élni.” – mutatott rá szentbeszédében Spányi Antal megyés püspök. Hangsúlyozta, ez az út gyakran keskeny, gyakran meredek, de mindig egyenes! „Boldogságos Szűzmária mennybevételének napján azt az életet is ünnepeljük, amely mindig erre az egyenes útra figyelt: ezer évvel ezelőtt Szent István, ahogy egyre jobban megismerte a kereszténységet, az egyház tanítását, szívébe fogadta azt, s azt cselekedte, amit a lelkiismerete diktált. Így adott törvényt egy népnek, példát egy egész országnak, s így lett egy nemzetnek hosszú évszázadokon át fénylő és ragyogó csillaga.” – fogalmazott a megyés püspök. 

Spányi Antal beszédében felidézte azt a pillanatot, amikor az idős király, miután nem volt örököse, élete utolsó napján országát és a Szent Koronát a Magyarok Nagyasszonyának oltalmába ajánlotta. Az augusztus 14-i fogadalmi ünnep ennek az eseménynek állít emléket évről évre Székesfehérváron.

A szentmise végén az ereklyéket körmenetben vitték a Nemzeti Emlékhelyre, Szent István király és Szent Imre herceg sírjához.

Az egykori koronázóbazilikánál a Himnusz közös eléneklése után dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott ünnepi beszédet. A városvezető kiemelte, a rendezvénysorozat egyszerre ad lehetőséget arra, hogy a fehérváriak kifejezzék büszkeségüket városuk történelme iránt, tiszteletüket az elődök iránt, akik nagyot alkottak, és megbecsülésüket azon egyszerű emberek iránt is, akik évszázadokon keresztül munkájukkal segítették a város fejlődését és működését.

„Ünnep ez a mai nap azért is, mert most kezdődik a város nagy, összművészeti és kulturális seregszemléje. Amikor büszkének lenni a történelmünkre ugyanúgy fontos, mint megmutatni a mának, hogy ez most is egy szerethető, fejlődő város, amely a mi közös otthonunk. Egy olyan város, ahol minden nehézségünk, kihívásunk és meglévő problémánk ellenére is szeretünk élni, és amiért szeretünk tenni.” – fogalmazott. Székesfehérvár polgármestere úgy vélekedett, különösen szimbolikus, hogy az idei Királyi Napok nem egy hétköznapi napon, hanem éppen a fogadalmi ünnepen kezdődnek. Mint mondta, ez valódi ünnep hitéleti és közösségi szempontból egyaránt.

„Mert mikor, ha nem ebben a rohanó és sokszor értékvesztett világban fontos az, hogy megtaláljuk azokat a közös pontokat, azokat a közös értékeket, amelyek mellett ki tudunk állni, és amelyek összekötnek bennünket. Fontos, hogy végre legyenek olyan napok, időszakok és ünnepek, amikor nem azt keressük, hogy mi választ szét bennünket.” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András. A polgármester köszönetet mondott mindazoknak, akik eljöttek, hogy együtt indíthatták útjára az idei Királyi Napokat. Mint fogalmazott, az ilyen közös alkalmak abban is segítenek, hogy a mindennapi kihívásokat együtt lehessen megoldani, és soha ne felejtsük el, mely városnak lehetünk büszke polgárai. Beszéde végén dr. Cser-Palkovics András jó szórakozást kívánt a következő másfél hétre valamennyi fehérvárinak és a városba látogatóknak.

Szent Imre sírjánál Spányi Antal megyés püspök újította meg hazánk felajánlását Szűz Máriának, ahogyan azt Szent István király tette 1038-ban, a halálát megelőző napon. Az imádságot követően megkoszorúzták Szent Imre és édesapja, Szent István sírját. Az ünnepség a magyarság Mária-tiszteletének egyik kedves énekével, a „Boldogasszony Anyánk” közös eléneklésével zárult, majd a résztvevők körmenetben kísérték vissza az ereklyéket a Püspöki Palotába.