-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Fergeteges táncünnep az Alba Regia Táncegyüttessel a Vörösmarty Színházban
A koronavírus-járvány miatti kétéves kihagyás után az Alba Regia Táncegyüttes végre újra közönség előtt tarthatta gálaműsorát a tánc világnapján a Vörösmarty Színházban.
A megnyitón a szervező Alba Regia Táncegyesület nevében Juhász Zsófia, az ARTE elnöke köszöntötte az ünneplőket és foglalta össze, mikkel is foglalkoztak az elmúlt egy évben és milyen eredményekkel büszkélkedhetnek. Juhász Zsófia nemcsak a múltról, hanem a jövőről is szólt, jó hírekről beszámolva az idei Királyi Napokkal kapcsolatban. Elmondta, hogy lehetőségük lesz több magyar profi együttes felléptetni a Zichy ligeti színpadon augusztusban és az Alba Regia Táncegyüttes is több formációban kap majd szerepet augusztus 12-e és 21-e között. Szólt arról is, hogy idén újra feleleveníthetik nemzetközi kapcsolataikat: a felnőttek Székesfehérvár testvérvárosába, Schwäbisch Gmündbe utaznak, a fiatalok Erdélybe, a senior csapat pedig Spanyolországba.
A korábbi évek előadásaiban az ARTE táncosaié volt a főszerep a tánc világnapi gálán, idén különleges újdonsággal készült Majoros Róbert művészeti vezető, és művészeti munkatársai, Molnár Gábor, Majorosné Szabó Veronika és Tombor Bea.
Az idén nagyobb szerepet adtak a gálán az ARAMI művészeti csoportjainak: az így összeállított produkció keretében a tizenkét éves gyerekektől az ifjúsági korosztályon át a felnőttekig bemutatkozhattak a csoportok, a közönség pedig láthatta, hogy az utánpótlás is magas színvonalú produkciókra képes.
A gálaműsor nemcsak a korosztályok között invitált kivételes utazásra, hanem a különböző tájegységek táncai között is. A táncosok az első részben Erdélyből indultak, és a bemutató végére egészen Mezőföldig jutottak el, ahol a művészeti iskola csoportjaiból közel 100 gyermek táncolta a saját vidékünk táncait. A műsorszámok között Zsikó Zsuzsanna szólóénekes átkötő énekei vezették végig a nagy táncos utazást, amit a hagyományok szerint a Galiba zenekar kísért.
A gálán adták át a Nyugat Magyarországi Néptáncszövetség által alapított Pesovár Ernő emlékplakettet is Botos Józsefnek a néptáncörökség gyűjtésében, kutatásában elért kiemelkedő teljesítményéért.
Pesovár Ernő a magyar és a nemzetközi néptáncmozgalom emblematikus egyénisége volt. Mint táncos, koreográfus, szakíró, szakértő és szakmai tanácsadó nagy szerepe volt a 20. századi hagyományőrző mozgalmak eszmei, ideológiai hátterének kimunkálásában. Testvére, Pesovár Ferenc 1957-től 1983-ban bekövetkezett haláláig volt székesfehérvári István Király Múzeum múzeum néprajzosa, osztályvezetője. A megye és az egész magyar nyelvterület népzene- és néptánckultúráját kutatta, miközben az akkori Alba Regia Táncegyütteshez is ezer szállal kötődött.
A Nyugat Magyarországi Néptáncszövetség emlékplakettjét Korbacsics Tibor adta át Botos Józsefnek. Korbacsics Tibor kiemelte, hogy a jelen és a jövő generációnak példát mutató munkát ismernek el: Botos József a néptáncörökség gyűjtésében, kutatásában, átörökítésében és művészi feldolgozásában is kiemelkedő teljesítményt tud felmutatni.
Botos József, a fehérvári táncélet legendája 1971-1976 között Budapesten végezte el a Felsőfokú Néptáncpedagógus és Koreográfusképzőt, ahol többek között Pesovár Ernő tanítványa volt. Ezt követően a székesfehérvári Táncház vezetője volt húsz évig, valamint a Királyi Napok Nemzetközi Néptánc fesztivál igazgatója szintén húsz éven át. Szolgálta és segítette a magyar táncoktatást és a tánckutatás ügyét, gyűjtésekkel, előadásokkal tanfolyamokon, továbbá kiadványokkal, itthon és külföldön egyaránt.