-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05. -
Nemzetközi informatikai szimpózium
21. alkalommal rendeztek Nemzetközi Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Karán. A témát ezúttal is a legújabb trendek, kutatások és eredmények szolgáltatták.
2026.11.05.
Fehérvárról indult útjára a Chrono Classic Oldtimer Szuperkupa
Közel 90 páros jelentkezett az idei Chrono Classic oldtimer szuperkupa 3. futamára. A változatos mezőnyt több mint 27 településen láthatják az érdeklődők. A rajtceremónia a székesfehérvári Lecsófőző Vigasság egyik kiemelt eseménye volt, a versenyzők a Rákóczi útról indultak el nem sokkal kilenc óra után és délután négy óra körül érkeznek meg Balatonlellére.
2013.09.28. 11:11 |
Közel 90 páros jelentkezett az idei Chrono Classic oldtimer szuperkupa 3. futamára. A változatos mezőnyt több mint 27 településen láthatják az érdeklődők. A rajtceremónia a székesfehérvári Lecsófőző Vigasság egyik kiemelt eseménye volt, a versenyzők a Rákóczi útról indultak el nem sokkal kilenc óra után és délután négy óra körül érkeznek meg Balatonlellére.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
Rekordszámú nevezés érkezett a Chrono Classic oldtimer autós túrára. A versenyzők Székesfehérvárról, a Rákóczi útról indultak el, az 1-es számú autóban egy 1937-es Citroënben, Kovács Jenő mellett helyet foglalt Székesfehérvár polgármestere is. dr. Cser-Palkovics András elmondta, a közösségi élmények hétvégéje vár a fehérváriakra, hiszen a lecsófesztivál mellett a Civil Napot és a sárkányhajó fesztivált is megrendezik, emellett egyre többen kíváncsaik az oldtimer autócsodákra is.

A mezőnyt a város polgármestere Cser-Palkovics András rajtoltatta el, akit Kovács Jenő órásmester oldtimer Citroen-jével vitt a rajtvonalhoz.
A hazai oldtimer-autózás szerelmesei mellett idén is érkeztek résztvevők Csehországból és a szomszédos Ausztriából is. Sokféle márka képviseltette magát a különböző kategóriákban: Alfa Romeo, Austin Healey, BMW, Checker, Chevrolet, Citroën, Ferrari, Fiat, Ford, Jaguar, Jensen, Lancia, Lotus, Maserati, Mercedes-Benz, MG, Mini, Morgan, Opel, Peugeot, Porsche, Rover, Saab, Skoda, Spartan, Triumph, Volkswagen és Volvo is volt az indulók között.
A lecsófesztivál jegyében könnyű lecsó-reggelivel is kedveskedtek a szervezők a versenyzőknek. A rajtkapu alól indulva több mint 25 márka képviseltette magát, köztük több olyan is, amely ma már nem létezik. Á mezőny végén helyet kapott néhány különleges youngtimer is, azaz olyan autó, amely még nem érett meg a muzeális minősítésre, de valamiért különleges.
A túra keretein belül zajló verseny nem a gyorsaságról szól, a résztvevőknek mindenütt előírt időpontokat, átlagidőket és sebességeket kell a KRESZ szerint betartaniuk. Az autóban ülő páros - vezető és navigátor – tökéletes összhangban kell együttműködjenek egymással, az autóval, és mechanikus stopperórájukkal, hiszen az ügyességi szakaszokon az előírt szintidőt századmásodperc pontossággal kell teljesíteniük. A szabályok szerint minden századnyi eltérés egy hibapontot jelent. A győztes az lesz, aki a nap során a legkevesebbet gyűjti be ezekből, és minden helyszínre pontosan odatalál.
