-
Minden gyermek érték
Kedden tartották a sikeresen megvalósult Szakmai fejlesztés a sajátos nevelési igényű gyermekekért projekt zárókonferenciáját. A program célja a Székesfehérvári Tankerületi Központ által fenntartott, sajátos nevelési igényű és pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekeket oktató intézmények fejlesztése volt.
2026.06.30. -
Semmelweis-nap Fehérváron
Semmelweis-napi ünnepségen köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata kedden a Hiemer-házban. Hagyományosan itt adták át a „Székesfehérvár Egészségügyéért” díjat, melyet idén Dr. Gayor Kiran Prabhat és Szegfű Ilona vehetett át. Idén először találtak gazdára a Fejér Vármegye Gyermekeiért Alapítvány szakmai díjai is.
2026.06.30. -
Vízhiány több településen
Vízhiány lépett fel több Fejér megyei településen is az elhúzódó kánikula miatt. A hálózat sok helyen nem bírta a hirtelen érkezett terhelést, tartálykocsikkal segíti a Fejérvíz az ellátást. Bár a vízhiány megoldódott, több településen vízkorlátozást vezettek be.
2026.06.30. -
Az egészségügyi dolgozókat köszöntötték
A magyar egészségügy napjához kapcsolódóan előbb koszorút helyezett el Semmelweis Ignác emléktáblájánál, majd a Hiemer-házban köszöntötte az egészségügyben dolgozókat Székesfehérvár Önkormányzata.
2026.06.30.
Fehérváron is új mérőműszerekkel ellenőrizhetik a vízminőséget
Vizeink állapotát folyamatosan nyomon követik a megyei kormány- hivatalok környezetvédelmi és természetvédelmi főosztályainak szakemberei iis. Akkreditált vizsgáló- laboratóriumokban végzik el a szükséges méréseket és ellenőrzéseket. A modern, új eszközökkel, amiket hét nagyváros, köztük Fehérvár is kapott, olyan méréseket is el lehet végezni, amit az elavult, régi gépekkel nem lehetett.
2015.10.27. 09:52 |
Az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség, az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretén belül 1 milliárd 256 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült a „Technika a vízminőség szolgálatában” című pályázattal. A programnak köszönhetően hét nagyváros, köztük Székesfehérvár környezetvédelmi laboratóriuma kapott új mérőműszereket.

Vizeink állapotát folyamatosan nyomon követik többek között a megyei kormányhivatalok környezetvédelmi és természetvédelmi főosztályainak szakemberei. Akkreditált vizsgálólaboratóriumokban végzik el a szükséges méréseket, vizsgálatokat és ellenőrzéseket. A modern, új eszközökkel, amiket hét nagyváros, köztük Székesfehérvár kapott, olyan méréseket is el lehet végezni, amit az elavult, régi gépekkel nem lehetett.
Alföldi Attila a Fejér Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi Mérőközpontjának osztályvezetője elmondta, számos olyan vegyület van, amik kis mennyiségben bekerülnek az élővizekbe. Többek között gyógyszermaradványokról, zömmel fájdalomcsillapítókról és gyulladáscsökkentőkről van szó, amelyek kis mennyiségben is komoly hatást tudnak gyakorolni a vizi élő rendszerekre és ezen keresztül az emberre. Az új eszközökkel a felszíni és felszín alatti vizeket is ellenőrizni tudják, így a szükséges intézkedések és beavatkozások meghatározása is precízebb lesz. Zay Andrea főosztályvezető elmondta, fontos, hogy a rendkívüli vízszennyezéseket minél hamarabb kiszűrjék és orvosolják. A főosztályvezető arról is beszélt, hogy a projektnek köszönhetően,melyre országosan több mint 1 milliárd forint jut, az emberi környezet minősége jelentősen javul.