-
Jövőbe mutató tudományos kutatások
A Magyar Tudomány Ünnepéhez is kapcsolódva, 21. alkalommal rendezte meg az AIS-t, az Alkalmazott Informatikai és Kapcsolódó Területek Szimpóziumot az Óbudai Egyetem Alba Regia Kara. A nemzetközi konferencia célja, hogy az egyetemi kutatók, hallgatók, illetve a külföldi vendégek és az ipar résztvevői tudományos kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással.
2026.11.05. -
Nyílászárócsere az Arany János iskolában
Jó hír érkezett az Oktatási Minisztériumból: megvalósulhat az Arany János suli Tolnai utcai épületében a nyílászárók cseréje - számolt be kjözösségi oldalán dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki javasolni fogja a közgyűlésnek, hogy a korábbi felajánlásunknak megfelelően adják át ezt a 15 millió forintos támogatást a tankerületnek 2027 folyamán.
2026.11.05. -
Női vállalkozók szakmai fóruma
Hogyan szerezzünk új ügyfeleket? Hogyan lehet egy szakmai ismeretségből mindenki számára előnyös együttműködés? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok a női vállalkozók, akik részt vettek a Fejér Megyei Önkormányzat szakmai fórumán a Megyeházán.
2026.11.05. -
A cél várólisták csökkentése
Október közepén elindult az Egészségügyi Minisztérium várólista-csökkentő programja, amely összesen több mint 21 milliárd forintból valósul meg. A program első szakasza a csípő- és térdprotézis-műtétekre vonatkozik.
2026.11.05.
Fehérvári programok a Herman Ottó Emlékévben
Herman Ottó emlékének szentelik a 2014-es esztendőt országszerte. A rendkívül sokoldalú természettudós száz esztendeje hunyt el, a jubileum tiszteletére számos program, rendezvény valósul meg intézmények, szervezetek, nemzeti parkok közreműködésével. Fehérváron a tudós nevét viselő HEROSZ, a Vörösmarty Mihály Könyvtár, a Vadmadárkórház, illetve a Nemzeti Környezetügyi Intézet Közép-dunántúli Kirendeltsége összefogásával valósulnak meg a programok.
2014.03.06. 15:38 |
Herman Ottó emlékének szentelik a 2014-es esztendőt országszerte. A rendkívül sokoldalú természettudós száz esztendeje hunyt el, a jubileum tiszteletére számos program, rendezvény valósul meg intézmények, szervezetek, nemzeti parkok közreműködésével. Fehérváron a tudós nevét viselő HEROSZ, a Vörösmarty Mihály Könyvtár, a Vadmadárkórház, illetve a Nemzeti Környezetügyi Intézet Közép-dunántúli Kirendeltsége összefogásával valósulnak meg a programok.

Herman Ottó 1835-ben a szlovákiai Breznóbányán született. Foglalkozott többek között természetkutatással, zoológiával, ornitológiával, néprajzkutatással, régészettel. Sokoldalúsága előtt tisztelegve az utolsó magyar polihisztornak és a madarak atyjának is nevezték. Diplomája nem volt, autodidakta módon tanult, ám önszorgalmának köszönhetően korának egyik legjelentősebb tudósává és közszereplőjévé vált. 1882-ben megalapította Magyarország első, Európában is egyedülálló állatvédő szervezetét, a Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesületet. Az ő idejében az egyik legjobb és legkorszerűbb állatvédelmi törvénye volt hazánknak. Halálának 100 éves évfordulója tiszteletére a tudós emlékének szánják a 2014-es esztendőt.

A Vörösmarty Mihály Könyvtár, a HEROSZ Fejér Megyei Szervezete és a Székesfehérvári Vadmadárkórház már tavaly is dolgozott közösen egy pályázati projekt kapcsán, ám az együttműködés az emlékévben folytatódik. – emelte ki Vasné Borsos Beáta Bíborka, a könyvtár igazgatója. Krepsz Gyöngyi, a HEROSZ Fejér Megyei Szervezetének vezetője elmondta: fontos számukra, hogy névadójuk emlékét továbbvigyék a napi állatvédelmi munkájuk, és a szemléletformálással, környezeti neveléssel foglalkozó tevékenységük kapcsán.

Március 10-én „Erdők, rétek, nádasok” címmel általános iskolásoknak szóló, háromfordulós vetélkedő indul. Az első két fordulóban a könyvtár honlapján, a www.vmk.hu portálon található feladatokat kell megoldani, a döntőt május 15-én, a legjobb 20 diák részvételével rendezik a HEROSZ Fehérvári Állatotthonában. Középiskolások számára is rendeznek versenyt „Úti rajzok és természeti képek” címmel. Az állatotthon hagyományos nyílt napját június 1-jén rendezik, ekkor emléktáblát avatnak Herman Ottó tiszteletére a menhelyen. A júniusi Ünnepi Könyvhét, az októberi Állatok Világnapja szintén közös szervezésben, az emlékév jegyében zajlik, és ugyancsak együtt készülnek az állatok és a könyvtár közös karácsonyára. A programokhoz szakmai segítséget nyújtanak a Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI) Közép-dunántúli Kirendeltségének munkatársai, valamint a Kirendeltség biztosítja a vetélkedő résztvevőinek és nyerteseinek díjazását az emlékév alkalmából kiadott értékes tárgyakkal.

A világ első „Madarak és Fák Napja” című rendezvényét 1902-ben szervezték meg Magyarországon. A május 10-i napot 1906-ban tették hivatalos ünnepé Herman Ottó közreműködésével, az idei alkalom szintén kapcsolódik az emlékévhez - ismertette Horváth Hella, a Székesfehérvári Vadmadárkórház munkatársa. Hozzátette: a www.olvasstobbet.com weboldalon folyamatosak lesznek a programok, lehet például szavazni a hónap állattörténetére, a hónap állatára és könyvére. A fotók és a történetek beküldői között havonta sorsolnak ki ajándékokat. Ugyanezen a weboldalon lehetőség nyílik könyvek, kutyák, madarak, vagy kisállatok örökbefogadására.
Varga Lilla, a könyvtár igazgatóhelyettese többek között arról beszélt, hogy fontos a gyerekek környezettudatos nevelése, az irodalom és a környezetvédelem megszerettetése, illetve az, hogy ehhez megfelelő, vonzó hátteret biztosítsanak. A könyvtárban létrehozták a Herman Ottó sarkot, ahol számos, a tudósról és munkásságról szóló könyv található, valamint több, általa írt kiadvánnyal is találkozhatnak az érdeklődők.
A Herman Ottó Emlékév székesfehérvári programjainak szervezésébe bekapcsolódik a Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI) Közép-dunántúli Kirendeltsége is, részben társszervezőként, részben saját programokkal. Szügyiné Simon Hajnalka kirendeltség-vezető elmondta: a Herman Ottó Emlékév ötlete több mint egy éve született meg, a Vidékfejlesztési Minisztérium a NeKI-t bízta meg az országos programsorozat megszervezésével. A nyitó ünnepséget 2014. február 4-én tartották Budapesten, a Millenárison. A gondos kutatómunkának köszönhetően megtalálták Herman Ottó brezno-i szülőházát, ahol háromnyelvű emléktáblát fognak elhelyezni június 26-án, a polihisztor születésnapján. Halálának budapesti helyszínét is beazonosították, ahol szintén megemlékezésre készülnek. Az emlékév programjai között szerepelnek vándorkiállítások, tematikus bemutatók, koncertek, koszorúzások, emléktábla avatás az ország több pontján és határon túl is. Ünnepi kiadásban újranyomtatnak számos, a polihisztorral kapcsolatos könyvet. A nemzeti parkok vezetett túrákkal, madármegfigyelésekkel, kézműves foglalkozásokkal, madárgyűrűzési bemutatókkal csatlakoznak a programokhoz. A NeKI Közép-dunántúli Kirendeltsége saját szervezésű konferenciával készül áprilisban a Föld Napjára, a Madarak és Fák Napján általános iskolai előadásokat, vetélkedőket tart, megjelenik az Ünnepi Könyvhéten, illetve május 31-én bekapcsolódik a Duna-Ipoly Nemzeti Park által szervezett „Dinnyési Madárkavalkád” című programba. Novemberben a Herman Ottó Emlékévet értékelő szakmai nap megrendezésére is készülnek Székesfehérváron.