Fehérvári Huszárok napja - a limanovai csata évfordulóján emlékeztek a hős huszárokra

1914 decemberében az I. világháború egyik legvéresebb csatája zajlott le a Lengyelország területén lévő Limanovában. A harcok 25. évfordulóján avatták fel 1939 decemberében Pátzay Pál szobrát a Városház terén.

A Fehérvári Huszárok Egyesülete a hagyományoknak megfelelően december 11-én, Pátzay Pál 10-es huszárok szobránál emlékezett az egykori huszárezred ütközeteire. Ezek közül a legnevezetesebb csata a limanovai volt, ahol 1914. december negyedike és tizenharmadika között a magyar lovasság küzdött meg az orosz csapatokkal. A hosszú, több mint egy hétig tartó csata során az egyik válság a másikat érte és a 800 ezer fős magyar sereg súlyos veszteségeket szenvedett. Önfeláldozóan verekedett a lóról leszállt magyar lovasság, szurony nélküli karabéllyal a kezében. A rengeteg kiontott vér végül elérte a célt, hiszen megállították az orosz előrenyomulást, de ez rengeteg katona életébe került: december 13-án a győzelmet a háromszázezres seregből már csak 274 ezer hős ünnepelhette.

A Fehérvári Huszárok Emléknapján koszorút helyezett el Pátzay Pál szobránál Cser-Palkovics András polgármester és Molnár Krisztián a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, de a szobor talapzatánál a Magyar Honvédség és több hagyományőrző szervezet is tisztelgett.

A megemlékezés elején Zádori Gábor Limanowa, a sikolyok völgye című versét Majzer Petra a Vasvári Pál Általános Iskola nyolcadikos diákja mondta el, majd Vízi László Tamás történész, a Kodolányi János Egyetem rektorhelyettese mondott megemlékező beszédet. Mint mondta a limanovai ütközet tizedik évfordulóján avatták fel a Megyeház téren Kallós Ede alkotását, A császári és királyi 10. huszárezred emlékszobrát (ma a Szentlélek katonatemetőben található), melynek tiszteletére a Megyeháza dísztermében rendeztek bankettet. Felelevenítette Nagy Pál Fejér megye és Székesfehérvár főispánjának akkori beszédét. „Minden nemzet büszke a maga történelmére, mi magyarok is méltán lehetünk a mienkre. Ez a büszkeség már magában véve is nagy nemzeti kincs, amely azonban csak akkor érvényesül igazán, ha okulásunkra használjuk. Ha így vizsgálódva végigtekintünk múltunkon, úgy kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy a nemzetek nagy küzdelmeiben a nagy válságokban csak azok a nemzetek állták meg helyüket, melyek meg tudták őrizni nemzeti tradícióikat, volt ítélőképességük azokat felismerni és volt fegyelmezettségük és lelkesedésük nagy emberek megbecsülésére. A történelem bizonyítja, hogy amikor a nemzeti erények a nemzetben fellángoltak, azt mindig hatalmas lendület és megerősödés követte.”

Mint Vizi László Tamás mondta az ezredet 1741-ben, az osztrák örökösödési háború kezdetén Bereznai János ezredes alapította, akitől Hadik András vette át a parancsnokságot. Az ezred végigharcolta az osztrák és a bajor örökösödési háborút, a hétéves háborút, a napóleoni háborúkat, az 1848/49-es szabadságharcot és ott voltak Solferinó és Königgratz csataterein is. A Fejér, Somogy és Tolna megyékből sorozott ezrednek Székesfehérvár volt az otthona, mely város laktanyát épített, amit a huszárok 1892-ben vettek birtokba. A nagy háború kitörésekor előbb a szerb, majd az orosz frontra került az ezred, ahol 1914 decemberében egy galíciai kisváros, Limanova védelméért emberfeletti hősiességgel vívott küzdelmet. Beszédében kiemelte, hogy feltűnően sok tiszt esett el az ütközetben, ugyanis személyes bátorságukkal, példamutatásukkal is lelkesítették katonáikat, miközben gyakran sodorták magukat életveszélybe. A csata az oroszok visszavonulásával zárult és a csata egyfajta szimbólummá vált a magyar helytállásnak.